Pillanatok, amelyek örökre megmaradnak.

Június 17. péntek, 40.nap
Én nem tudom miért gondoltam, hogy Finnország sík vidék! Na, mindegy, nem az…
Reggel még komolyan gondolkodtam, hogy maradok még egy napot a mellett a szép kis tó mellett, de győzött a lelkiismeret. Tovább indultam, és most egy még szebb és nagyobb tó mel-lett sátorozok!
Megreggeliztem, megkávéztam, a szokásos szertartások, majd újra gurult a kerék. Változatos útviszonyok mellett haladtam, hol felfelé, hol le. Komolyan mondom, hogy egyben 300 méte-res vízszintes út nem volt a ma megtett 80 km-en. Ebből kb. 10-et gyalog, lejtőnek felfelé tet-tem meg, amikor már egyesben sem tudtam tekerni. A 24-es úton még nagyon gyenge volt a forgalom, ráértem a tájat figyelni. Ma a sziklák voltak, amik foglalkoztattak.
Szikla minden egyes méteren van. Az a furcsa, amikor megyek a sűrű fenyőerdő kísérte úton, és egyszer csak az egyik fa mellett ott áll egy busz nagyságú, mohával benőtt, félelmetes óriás. De vannak sok száz tonnás, családi ház nagyságú darabok is. Körülöttük csak fák, és a talaj-ból ki-kivillanó sziklaalapzat, és ezek a gigantikus kavicsok, meg olyan oda nem illően állnak ott (talán több millió éve), mintha egy óriás játszott volna a dobókockájával, és az messze gurult volna el.
Ezen a vidéken amerre én járok meglehetősen kevés föld van művelés alá vonva, itt az erdő az úr. Ami mégis az irtások után ki lett tisztítva, és termőre lett fogva, azt megtisztítják természe-tesen a kövektől is. Már amelyiktől tudják. Van egy gyönyörűen felszántott, elboronázott sima terület, vagy akár már bevetett, termőnek indult föld, és a közepén, vagy a legváratlanabb helyen egy kis sziget, rajta egy hatalmas szikladarab. Mert azt már nem tudták eltakarítani, és ott maradt, általában az eredetileg szorosan mellette levő fákkal együtt.
Délután kettőre Jämsä-hoz értem. Az út itt átvált a 9-es, E63-asba, lényegesen nagyobb forga-lommal. Kikerüli a várost, de nekem be kellett menni egy kis készlet kiegészítésre. A hangula-tos kis városka természetesen egy tó mellett fekszik, de inkább tó-rendszer lehet, mert a kikö-tőjében komolyabb hajók is álltak, ami nagyobb távolságú hajózást feltételez.
Láthatóan az apró főtér körül zajlik az élet, itt vannak a nagyobb üzletek, vendéglők, fagyizó. A tér padjain az emberek beszélgetve élvezték a jó időt. Igazi kisvárosi hangulat. Én is feltan-koltam a K-marketben, ebéd-édesség, (csokis nápolyi) vacsora, holnap reggeli, innivaló. A nápolyit az egyik padon rögtön bevételeztem, kell az energia az további útra.
A zsúfolt 9-esen folytattam, itt már minden harmadik kocsi kamion volt, és jöttek bizony meg-állás nélkül. Figyelni kellett, az alig fél méteres padkán észnél kellett lenni. 80 km-re ugrott a napi számláló, mikor egy nagyon gusztusos kis tó partjára ért az út. Egy valamikori pihenő is volt a víz közelében, az aszfalt placc megmaradt, de a lejárót felszántották. Na, ez kell nekem. A szántáson a bicikli átjött, én meg egy ideális táborhelyet találtam. (kivéve a szúnyogokat)
Ahogy leraktam a gépet, vetkőzés, és irány a víz. 16-17 fokos lehet, nem Égei-tenger, de kel-lemes. Nem akartam bevizezni a fürdőnadrágot, senki nem volt, csak úgy természetesen úsz-tam egy nagyot. Sátrat bontottam, és az út alatt először tábortüzet gyújtottam. Vettem ugyanis a boltban egy négy szálas grillkolbász csomagot, főzni szoktam, de adjuk meg a módját, vág-tam nyársat, és nyárson megsütöttem. Nagyon finomra sikerült, degeszre laktam vele.
A családi beszélgetésekre már behúzódtam a sátorba, hirtelen lehűl a levegő, és a szúnyogok is nagyon támadó kedvükben vannak. És nagyon sok van belőlük! Megint eltelt egy szép, él-mény teli nap.
40. éjszaka, egy csendes finn tóparton. 61°59’09.57” 25°27’49.37”

Június 18. szombat, a 41. nap
A reggelek a legnehezebbek. Megpihentek az izmok, az ízületek, és olyan nehéz őket újra mun-kára ösztökélni! Indulás után az első kilométerek, és az első bő óra, az maga a gyötrelem. Aztán bejáródnak, tudomásul veszik, hogy menni kell, és minden a helyére kerül.
Nem volt ez másként ma sem, pláne hogy a csendes kis tóparti táborhelyemről való indulás után, rögtön egy jó másfél kilométeres, 25 perces emelkedő, egy jó kis gyalogtúra volt a kez-det. Persze arra jó volt, hogy mire felértem, bemelegedtek a rozsdás alkatrészek. Aránylag szolid volt a forgalom, mégis csak szombat van. A táj képe változatlan, erdők, dombok, tavak, sziklák. Annyira megszokottá vált már, hogy ilyen csodálatos látvány kísér egész utamon, hogy már a fényképezőgépet és a filmfelvevőt sem kapom elő percenként, hisz már tíz ilyen képet csináltam, csak máshol.
Aztán a jó minőségű út autópályává változott, nekem pedig kint volt a táblám, hogy oda már behajtani tilos. Tudta ezt Eszter is, és segítőkészen elterelt egy mellékútra. Jyväskylä határába értem. Amúgy is komoly csomópont a város, több autópálya találkozik itt, és forgalmas vasúti központ is.
A két tó partján, meglehetősen nagy területen fekvő város egyetemi központ. 140 ezres állandó lakója mellé még 40 ezer egyetemi polgár társul. Komoly sportközpont is, és rengeteg gyárat, ipartelepet láttam. Az, amit nem láttam az egész városban, az a sík utca volt. Hihetetlen dimbes-dombos bicikli utak voltak! Az érkezéskor egy hatalmas üzletközpontot találtam, a CityMarketet, (más városokban is van), és mivel a vízkészletem is fogytán volt, meg a holnap reggeliről is gondoskodni kellett, így bekanyarodtam a parkolóba.
Az üzlet hatalmas, viszonyításképpen, akinek ez mond valamit, legalább kétszer akkora, mint a szegedi Cora. Minden, de tényleg minden van, hihetetlen választékban. A minden azt jelenti, hogy ruhanemű is, és bár vízért ugrottam be, a nadrágkérdés megint napirendre került. Sür-gette a dolgot, hogy tegnap a rövid farmernadrágom is selejtezésre került egy parkolóban, ugyanis a szakadás már akkora volt rajta, hogy kimerítette a szeméremsértés tényállását, varrhatatlan nagyságú volt, azon kívül az ülés közvetlenül a combomat dörzsölte, ami hosszú távon nem jó.
Tehát nadrágnézőbe kezdtem, sőt, odáig fajult a dolog, hogy próbáltam is. És próba közben jöttem rá, hogy nem is rövidnadrág, sort kell nekem már, hanem egy jó erős vászon hosszú-nadrág. Ez úgy adta magát, hogy épp a parkolóban cseréltem ki a sortomat hosszúnadrágra, mert annyira lehűlt az idő. Ahogy haladok északnak, rohamosan csökken a hőmérséklet. Úgy van, hogy ha, és amíg süt a nap, addig és ott jó. Ahogy jön egy felhő, a nap nélkül már 10 fokkal hidegebb van. És most, már ötödik napja, Helsinki óta nagyon szeszélyes az idő. Éjsza-kánként pedig kimondottan hideg van.
Lényeg, a harmadik próba után kiválasztottam egy jó erősnek tűnő, sokzsebes nacit, 19.90-ért. Hát, egy pár kempingről le kell mondani útközben, de ez nagyon kellett. Csak zárójelben jegy-zem meg, hogy egy-két mérettel kisebb kellett, mint induláskor…
Az üzletközpontban is elnézelődtem másfél órát, meg a városból kivezető út is két órába telt, így jól elment az idő. Du. négykor még csak 45 km-nél voltam. Ahogy a város szélére értem az addigi ólmos fekete felhő nem bírta tovább, kiszakadt, és egy jó nagy eső zavart be a fedett buszmegállóba. Még jó hogy volt!
Megvártam, míg gyengül egy kicsit, felvettem óvatosságból az esőszerelést, és tovább indul-tam. A külvárosban a sok-sok ipartelep közé ékelődve egyszer csak egy tüneményes kis mű-vésztelep bukkant elő. Gyorsan megálltam, és beóvakodtam a nyitott kapun. Három hagyo-mányos finn faház között különleges műremekek szabadtéri tárlata fogadott. Egy finn művész, Kari Alonen rendezte be itt eredeti műtermét. Szobrainak elsődleges anyaga, a nagyméretű kavics, természetes állapotában. Ezeket egészíti ki, „díszíti fel” fémmel és üveggel, és szület-nek meg ezek a rendkívül érdekes, és eredeti műalkotások. Jó lett volna találkozni is a művész-szel, mert láthatóan a műterme is ott volt, de nem jött elő senki. Amúgy termékeny és jó évben született, 1953-as, mint én.
Az eső okozta rosszkedvemet is elfújta ez a kis vidám közjáték, indultam tovább. A következő 15 km-en egy nagy homok és kőbánya komplexum között vezetett az út, a fák eltűntek, egész hegyeket bontottak szét, zúztak össze, rostáltak ki, osztályoztak, majd szállítottak el. A régebbi feltárások helyén már hajtottak az új kis fák, amit az irtás helyére ültettek.
Aztán elértem az addig tilos, itt már sima közúttá szelídült 4-es főutat, aminek a vége Oulu. Még jöttem egy kicsit, alkalmas éjszakázó helyet keresni, és végül Vehnia előtt nem sokkal egy autós pihenőben tábort vertem. 50 m-re itt is van ám egy kis tó!
Vacsorára igazi Piedónés kaját főztem, paradicsomos babot. Két doboz konzervet megbolon-dítottam egy kis kolbásszal, kis otthoni fűszerrel, és máris mennyei, laktató vacsora született. Közben megint eleredt az eső, a jó kényelmes asztaltól be kellett húzódni a sátorba. A Skypen Viktor barátommal kiértékeltük az utat, felraktam a fényképeket, ha sikerül még ezt is, egy kis olvasás, film, és azt hiszem, nem kell elringatni ma sem.
41. éjszaka, 4-es főút, autóspihenő. 62°26’23.61” 25°41’15.52”

Június 19. vasárnap, 42 napja úton
Ma is masszív kísérőm volt az eső. Borúra is ébredtem, de akkor még száraz volt minden, te-hát éjjel nem esett. Szeretek autós pihenőkben megállni, több okból is. Rendezettek, gondozot-tak, és mindben van asztal-pad, tehát nem a földön kell főzőcskézni, írni, stb. A másik ok, ezek mindig szép helyen, általában tóparton vannak. Van szemetes, lehet fürdeni, és reggel köny-nyen visszatalál az ember az útra. Tehát számtalan előnye van, talán egy hátránya, hogy közel az út, és éjjel is van forgalom. Ma is felébredtem egy párszor a motorbőgésre, aztán 7.10-kor már nem erőltettem a visszafekvést, útra keltem.
Húsz kilométerre a pihenőhelyemtől, Aänekoskinál egy nagy üzletközpontot találtam az út mellett. ABC márkajelzéssel futnak ezek a benzinkút-szupermarket-vendéglő keverékek, és amellett hogy olcsók, van egy másik nagy előnyük: azon ritka kivételek közé tartoznak, ahol nem kell fizetni a WC-ért. Ezt ki is szoktam használni, a forró vizes csapoknál remekül meg lehet mosdani, borotválkozni, sőt, elmosogatni, és ha alá bírod varázsolni az üveget a csap alá, akkor vizet is lehet venni. Persze nem inni. Elmosogattam, este nem akartam az ivóvizet arra pazarolni, olyankor csak papírtörlővel kitörlöm az edényeket, és később mosom el moso-gatószerrel, teljesen.
Az üzletbe is bementem, bár volt mindenem, és picit most spórolni is kell, de megint találtam grillezni való kolbászt 1.10-ért, 40 dekás tehát a 300 ft-nyi összegért nem szabad ott hagyni.
Tényleg, nézzünk szét egy kicsit az árak között. Elég sokat vadásztam már üzletekben, pár dologban már rutinom van. Az árakat átfordítom forintra, (kb.) és mindenhol a legolcsóbb eddig talált árat írom, mert a felső határ az ettől nagyságrenddel feljebb van. Egy kiló kenyér 750 Ft-nál olcsóbban nem jön ki. Tej 650 Ft., 1kg. finom gyümölcsjoghurt viszont 270. A 40 dk.-s grillkolbász 300 Ft. körül, egy kiló rizs 700 Ft., egy kiló krumpli 260, banán 650, hagy-ma 700, a párizsi szerű felvágott 950, az egyéb kolbászok, felvágottak már 2000-nél kezdőd-nek. A hal itt meglepően drága, a szép lazac és tonhalszeletek 7-8000 ezerrel kezdődnek. Egy grillcsirke 1400, a sajtok 2000-el kezdenek, csoki 20 dekás 350, csokikrém, (a kedvenc) 75 dekás 800 Ft. körül, Cola, üdítők 500, az ásványvíz 300 Ft. Hát kb. ezek az általam legtöbbet vett élelmiszerárak. A benzin most 415 Ft. A WC ajtók egységesen 270-re nyílnak. Kicsit talán magasnak tűnnek, de ne feledjük, jóléti államban járok.
Tehát megvolt a vacsora, (amúgy leves lett volna) és tovább indultam. Volna! Ha nem kezd el hirtelen esni az eső. Így kanyar vissza, és beöltöztem, majd nekivágtam, látszott, hogy egyha-mar nem hagyja abba. Fekete volt az ég, és ez már egy hete így megy. (szerencsére, ahogy ma megálltam, és letáboroztam, eloszlottak a felhők, kikékült az ég, és szépen süt a nap). Ez azért is rossz, amellett hogy rosszkedvet csinál, mert nekem az eddig kiválóan működő energia ellá-tásom napelemeken alapul. És annak ugye egy valami kell, napsütés. Mióta elindultam abszo-lút önellátó vagyok villamos energiából. Naponta 4 órát megy a netbook, elemeket, akkumulá-torokat, lámpákat töltök, telefont, GPS megy egész nap, tehát van fogyasztás. És tegnap este először mondta az akksi 2 óra laptopozás után, hogy kimerültem!
Konginkangas (tényleg így hívják!) után, még esőben beálltam egy pihenőbe, az eddigi leg- szebbe, amit láttam. Fedett kis étkezők, tűzrakóhely, WC, mindez egy csodálatos tó mellett. Nagy önfegyelem kellett, hogy az esőben tovább induljak! Jó 10 percig komoly vitát folytattam magammal, soroltam az érveket, és ellenérveket a maradás mellett és ellen. Nagyon jó lett volna! Megnéztem a vizet, langyos volt, homokos meder, szóval az amiről megállóhelyként álmodni szokott az ember.
De vasárnap ide, ráérek oda, erőt vettem magamon, és továbbindultam a szakadó esőben. Ez is edzi ám az akaraterőt. Azzal győztem meg végül magamat, hogy ami emelkedőt a nap végé-ig még megmászok, azt holnap már nem kell. Ez volt a legfőbb érv, mert az út csak nem akar kisimulni. Rengeteg olyan kaptató van, ami előtt az út elején még leültem volna a földre, és azt mondtam volna, hogy mássza meg aki akarja, most már nem is bosszantom magam rajta. Van és kész!
Tekertem még egy nagy adagot, és 5 órakor bejött a másik érvem a maradni akaró énem el-len, jött még egy szép pihenő. Amannak a nyomába sem érhet, de minden megvan, amit az elején előnynek felsoroltam. Van tó, kb. 2 méterre vagyok a víztől, legalább 100-ra az úttól, van pad, tehát jó. A megállás után rögtön egy nagy fürdés következett, kicsit hűvös volt a víz, de csak az első percekben, aztán megsütöttem a kolbászt, főztem csészés levest, teát, tűzön, úgyhogy a gázzal, ami szerintem fogy, spóroltam.
Van egy kis vendéglő is, de az szerencsére bezárt, remélem így kevesebben állnak meg. Bár elég félreeső helyen vagyok. A hely amúgy Viitasaari névre hallgat, és egy kisváros szerűség, ahogy a térképét megnéztem, és előttem van kb. 1 km.-el. Oulu ha jól láttam még 260 körül, egy-két napig még el tologatom a gépet az emelkedőkön még odaérek. Ma 60 km-t haladtam, viszonylag nem sok, de rettentően kiveszi az emberből az energiát az, hogy ebből jó 15-öt gya-log, emelkedőre toltam a biciklit. De végül is a tervhez képest bőven időben vagyok, és nem hajt senki.
A mai napló tehát kész, a fényképekkel együtt most felrakom, a test megkapta, ami jár neki, most már csak egy kis családi beszélgetés következik, és ha bírja az akksi, (még szépen süt a napelemre a napocska!) akkor egy film. Ha nem, akkor olvasás, majd alvás. A nap már nem megy le.
42. éjszaka, Niinilahti mellett, egy tóparti pihenőben. 62°55’30.47” 25°50’15.68”

Június 20. hétfő 43. napom az úton
A nap nem ment le, csak azok a ronda felhők takarták el. Filmet nem tudtam nézni, elaludtam, de fél 12-kor már verte az eső a sátrat, és ez így ment reggelig. 8 óra után ébredtem végleg, éjszaka ugyanis többször fent voltam, és gyanakodva tapasztaltam, hogy mind közelebb fek-szem a földhöz. Reggel már csak a lapos, kisimult matrac volt alattam. Valahol veszti a leve-gőt, majd át kell néznem ha nem esik az eső, csak remélni tudom hogy nem lyukadt ki.
Az ébredéskor is szakadt, de végül úgy döntöttem, hogy csak neki indulok. Sátrat bontani, reggelit készíteni, kávét főzni szakadó esőben nem egy leányálom. De benne volt a pakliban. Ilyenkor mindig csak az vigasztal, hogy lesz ez még jobb is. Meg rosszabb is. Esőszerelés, és indultam tovább. Este mikor megnéztem, és leírtam, hogy Viitasaari kb. 1km, hát jól elnéztem. A nagy atlaszban saccoltam be a tó formája alapján, ami mellett megálltam, és az Info pont alapján. Lassan viszont rájövök ezeknek a tájékoztató pontoknak a rendszerére. Ezek általá-ban 13-16 km-re az adott település előtt vannak, annak és környékének térképét és látnivalóit tartalmazzák, és egy nagy, rendszerint a település által üzemeltetett pihenő-vendéglő komple-xumot is magukban foglalnak.
Ez konkrétan még 16 km-re volt a városkától. Amin szakadó esőben átkerekeztem. A táj képe, az út jellege változatlan volt, megnőtt viszont a kamionforgalom. Lotanjarvi mellet egy hatal-mas oszlop tetején három bíztató betű hívogatott, ABC pont. Egy forgalmas csomópont mellé, és szokás szerint egy gyönyörű tóparton épült, benne minden, ami ezekhez a kiszolgáló pon-tokhoz tartozni szokott, plusz szálloda. Én most csak a mosdót vettem igénybe, a meleg vizes felfrissülés határozottan jól esett. Fényképeztem, filmeztem is az esőben, bár nem tudom, hogy sikerültek, főleg az a baj, hogy a filmfelvevő folyamatos hibajelzésként azt írja ki, hogy ned-vességet érez. Nem is csodálom, én is. De sokat!
Itt egy K-Marketban a bevásárlást is megejtettem, és mivel az üzletközpontban előzékenyen székeket és asztalokat is raktak ki, (tudták, hogy jövök) meg is ebédeltem, egy kis édesség, egy egész csokikrémmel töltött, 45 dekás piskótatekercset! Nem volt piskóta! Illetve az volt, úgy értem nagyon jól esett. Ezzel felturbózva aztán tovább indultam, másztam az emelkedőket, csurogtam a lejtőkön. Így értem be a következő csomópontba, a szép nevű Pihtipudasba. Az út csak a város szélét érintette, fél öt volt, nem mentem be, csak egy benzinkúton álltam meg, láttam van légtömlőjük, ideje volt a gumikban a nyomást ellenőrizni, még valahol a Balti ál-lamokban tettem. Nem sok, de egy kis pótlás elkelt. Ahogy fújtam, rutinból megtapogattam a küllőket, hát sajnos a hátsó keréken, amit induláskor rendkívül erős küllőkkel újrafűzettem, egy már elszakadt. Hiába, csak nagy az ide jutó megterhelés! Közben egy sport (sors?) tár-sam is meglátogatott, egy dán kerekes jött szembe irányból, és odajött üdvözölni.
Egy pár percet beszélgettünk, Ő fordított irányba túrázik, Dániából Norvégia, Svédország, Finnország, csak Ő Helsinkiből nem hajóval megy át Tallinba, hanem körbekerül Oroszor-szág, Szentpétervár felé. Lelke rajta! Büszkén mutatta az orosz vízumát. Feltűnően kis hátsó csomaggal utazott, kérdeztem, hogy szokott éjszakázni, hol a sátor. De Ő mondta, hogy az nincs neki, mert minden éjszaka szállodában alszik. Hát, így is lehet…
Aztán ahogy tovább indultam, feltűnően megváltozott az út, nem is tudom mije, talán hangula-ta? Személyautó alig, egyáltalán a forgalom szinte semmi, az út mellől a tanyák, házak eltűn-tek, az egész olyan kihalt és rideg lett. Tavak néhol még itt is vannak, de már nem üdülőköz-pontok, és kevesebb van belőlük. Pihenőhelyet kezdtem el keresni, de az út végig töltésen fu-tott, és az út melletti erdős részeket pedig mocsaras víz borította. Egy mellékútra hajtottam be 6 óra előtt pár perccel, és 67 km után. Itt, az úttól száz méterre a fák sűrűjében találtam egy kis faházat, mint közelebbről kiderült, valamiféle erdei templom.
Nyitva volt, bementem, pici, jelképes kis oltár, rajta Biblia, vendégkönyv, a falon érdekes, indiánokat korabeli hódítóikat ábrázoló festmények. Tábort állítottam, sajnos mikor bontot-tam ki, mindenből csöpögött a víz. Mivel közben az eső elállt, megpróbáltam kiteregetni, de 11 fok van, és a páratartalom 96%-os. Nem, sok remény van a száradásra. A nyolcadik fekete, borult nap miatt a nagy akkumulátoromban alig van élet, épp a naplót meg tudom írni, egy kis beszélgetés az otthoniakkal, és más nem. A mai filmes este elmarad, ma alvás. Reménykedünk a szebb holnapban!
43. éjszaka, egy erdő közepén. 63°30’13.00” 25°43’09.04”

Június 21.-e, kedd, 44. napja úton
Érdekes összefüggést fedeztem fel az út, és az arcom között. Ha kisimul az út, nekem is kisi-mulnak a vonásaim. Ugyanígy kapcsolatban vagyok a Nappal. Ha kisüt, és kiderül az ég, én is jókedvre derülök, és vigyorogva tekerek. (na meg néha vicsorogva) Szóval az kétségtelen, hogy létezik a naphiányos depresszió. Mikor már az ember kilencedik napja csak a fekete fel-hőket látja, szinte szürkületben utazik, és hosszú órákon át teker szakadó esőben, akkor bár-milyen gyönyörű is az a táj, bizony kedvetlenné tud válni.
Reggel is arra ébredtem. 7.10 volt, de még hajnali szürkületet csináltak az alacsonyan rohanó fekete felhők, hideg szél fújt, és bár úgy tűnt éjjel nem esett, az a 10 fok, ami volt, nem volt túl lélekemelő. A levegő szinte csöpögött a nedvességtől. Pakolás, reggeli, kávé, és gyerünk, hát-ha jobb lesz. Be kellett öltözni, a hosszú szabadidő-ruha alatt bőven elkelt a hőtartó póló. Szerencsére a szél kicsit oldalról, nyugat felöl fújt, az legalább nem tartott fel. Alig fél óra múlva elkezdett esni, jöhetett az esőszerelés.
Aztán bebizonyosodott, hogy a rossz után mindig jó jön. És erről szolt a bevezető elmélkedés. Egyszer csak észrevettem, hogy eltűntek az emelkedők, és hármasban lehet tekerni, hosszú időn keresztül sima úton. Aztán ritkultak a fekete felhők, a szél egy kicsit szétzavarta őket, kibujt a nap. Alig telt el húsz perc, egy pihenőben meg kellett állni, esőszerelés, szabadidő ruha, pulóver le, rövidnadrág, biciklis póló, szandál, mindjárt más volt a világ. Ki emlékezett már arra a pár borús rövid napra!
Nem sokkal ezután egy ABC sokat ígérő tornya tűnt fel, Pyhäjärvi infopontja. A szokásos ben-zinkút-étterem-áruházon kívül azonban volt egy látványos plusz is, egy harangkert fogadta a betérő úton levőket. Nem számoltam, de jó 60-70 különböző korból származó, különböző nagyságú harang volt itt állványokon összegyűjtve, és mindet meg is lehetett szólaltatni. na-gyon látványos ritkaság volt. Büszkén fedeztem fel egy Budapest 1993 feliratot, egy magyar képzőművész házaspár világszabadalmára, egy réselt alumínium harangra öntve.A széppé váló időben filmeztem, fényképeztem, majd bevásároltam a következő 24 órára. Egy pillanatra tükör került elém, és akkor láttam, hogy egy borotválkozás is rám férne, hát gyorsan azt is elintéztem a szép, jól felszerelt mosdóban.
Így felfrissülve, mellesleg megebédelve a szokásos napi édességből álló kalóriabombát, to-vább hajtottam. Az úton elég kicsi volt a forgalom, biciklissel a mai napon nem találkoztam. Itt már egy kicsit kuriózum vagyok, jobban megnéznek, a szembejövő lakóautókból, motorok-ról integetnek, a kamionok rám dudálnak üdvözlésül. Udvariatlan vagyok, nem integetek visz-sza, csak egy széles mosoly, és egy bólintás a válasz, ugyanis kétszer emeltem az úton üdvöz-lésre a kezemet, és mindkétszer a hajszál választott el egy hatalmas nyalástól. Bizony annak a fogatnak a kordában tartásához mindkét kézzel erősen fogni kell a kormányt.
Reggel szomorúan vettem észre mikor jobban megnéztem a tegnap említett törött küllőt, hogy bizony még egy hiányzik a hátsó kerékből, az pedig kifejezetten durván, nem elszakadt, hanem a felniből szakadt ki csavarostól. Nagyon komoly erőhatás érhette, nem lesz egyszerű majd egy nyugodt helyen megcsinálni, egyelőre még ötletem sincs hogyan. Aztán a veszteséglista: a matractól most már biztos, hogy el kell búcsúzni, valami kis lyuk lehet rajta, ahol kb. másfél óra alatt leenged, és máris a földön fekszem. Éjjel is sokat kínlódtam vele, majd Ouluban ke-resnem kell valami olcsó pótlást.
A jobb lábam nagyujján a köröm belenőtt a körömágyba, és begyulladt. A kisollóval megmű-töttem, de a higiéniás körülmények azért nem korháziak, most duplájára van dagadva, és hoz-zá nem lehet érni annyira érzékeny, fáj. Hát ezek a kis apró napi gondok. Ez mind olyan, ami otthon, a megszokott környezetben, a megszokott napi rutin életvitel mellett is előjönnek, és azért ne feledjük, ezek itt, pár ezer km-re otthontól, egy teljesen idegen környezetben, ahol percenként szembesül az ember váratlan körülményekkel, egyáltalán nem meglepőek.
Aztán még egy olyan, ami még nem történt meg az úton, a negyvenharmadik napon, ma elő-ször átléptem a száz km-es napi teljesítményt, 101-nél álltam meg fél hatkor, az ok, pedig egy újabb ABC pont. Kényelmes mellette éjszakázni, a reggeli tisztálkodás, és bevásárlás könnyen megoldható. (ha már tó nincs). Ahogy megálltam a sűrű fekete felhők megint jöttek, egy rövid zápor, de most háromnegyed 11-kor megint hétágra süt a nap. Szeszélyes, mint az április. Ma van amúgy a nyári napforduló, az év leghosszabb napja. (Itt jó hosszú, épp számolgattam, hogy nekem kb. másfél hónapig nem lesz éjszakám, illetve nem lesz sötét. Hisz ettől a ponttól még legalább 600 km-t haladok északnak)
Az akkuk a délutáni napsütésnél kicsit regenerálódtak, tudtam fényképeket, naplót felrakni, a családdal beszélgetni. A vacsora megvolt, még egy film belefér, és holnap már Oulu határá-ban fogok éjszakázni. Jó éjt!
44 éjszaka, Kärsämäki mellett. 63°58’19.08” 25°46’52.21”

Június 22. szerda, az út 45. napja
Ma változatos időjárás kísérte utamat. Az eső vagy permetezett, vagy szemerkélt, vagy esett, vagy szakadt, vagy ömlött. De ezeket egész nap. Errefelé esős Medárd lehetett! Éjjel kettőkor már rákezdte, és reggel nyolckor megint komoly csatát folytatott a lustábbik énem a lelkiisme-retessel a továbbindulásról. Győzött az utóbbi. Becsomagoltam, és hogy az útra is legyen, ilyenkor mindig kb. 5 liter vizet is bepakolok a sátorral együtt.
Az út maradt a szép sima, és még hátszél is fújt. Persze azért tekerni kell, és az esőszerelésnek megint jelentkezett a szauna-kabát hatása, fél óra alatt tiszta víz volt belül is mindenem, csak ott az izzadságtól. A kamionforgalom, (kikötővároshoz közeledtem) megélénkült. Aki vezet autót, az tudja, hogy az esős úton egy százzal száguldó kamion milyen vízfüggönyt húz maga után. Hát engem húsz mp-ként takart be egy-egy ilyen plusz áldás. Azért nézelődtem is. A ta-vak eltűntek az út mellől, ma inkább egyre több sebes sodrású patakot, kisebb folyót keresztez-tem. A növényvilág is változik, a fenyők kisebb termetűek, és mind többször váltja őket gyö-nyörű fehértörzsű nyírfaerdő. Az aljnövényzet kisebb lett, de változatosabb. A páfrányok el-tűntek, viszont a mohák és zuzmók ezer és ezerféle változata jelent meg, közülük nagyon sok épp most hozza a virágát. A harsogóan zöld lombú, fehér törzsű nyírfaerdőben, a földből ki-bújó hatalmas sziklákon virágzó zuzmók pazar kavalkádja! Elképzelni nem lehet, ezt a szépsé-get fénykép vagy film nem adja vissza, ezt látni kell. Akár szakadó esőben is.
A városhoz közeledve megint megszaporodtak a kis pár házas tanyabokrok, magányos gazda-ságok. A rendkívül takaros, többnyire téglavörös-fehér színkombinációjú házak (és erről már írni akartam) elengedhetetlen tartozéka itt Finnországban két létra. Az egyik a tetőre vezet fel, és fut rajta végig, ez gondolom télen a nagymennyiségű hó letakarítására szolgál. A másik, az emelet ablakából vezet le a földre. Először arra gondoltam, hogy ez a finn Rómeókat segíti a lányszobák megközelítésében, de aztán valószínűbbnek tűnt, hogy inkább a földszinti tűz ese-tén könnyíti meg az emeletről való menekülést.
Közben eljött a dél, ebédidő. Egy parkoló tűnt fel, egy teraszos faházzal, rajta Grillii felirat. Ez olyan kisvendéglő-féle. Behúzódtam az eső elől a teraszra, és elfogyasztottam a déli édes-ségbombámat. De annyira fáztam a megállástól, (8 fok volt) hogy úgy döntöttem fél órára beülök egy kicsit megszáradni a jó meleg fogadóba. Kértem egy forró teát, és valóban, kívül-belül átmelegedve tudtam folytatni az utam fél óra múlva.
Harminc kilométer volt a tábla szerint Ouluig, mikor az E75-ös mellett kísérőként megjelent egy jó széles kerékpárút, és mint kiderült, a város központjáig könnyíti a bringások életét. 5 óra múlt, és 94 km, mikor a külváros egyik elegáns lakóparkjának kis utcájába befordultam, és a tengerpartra, egy strandra érkeztem. Itt lesz a mai táborhelyem. Strandolóktól nem kell tartanom, ennyire még a lappok sem sportemberek. Megnéztem a kezemmel a vizet, és úgy döntöttem, hogy én sem vagyok ennyire vasember. Itt már nem esett, viszont a tenger felöl olyan orkánszerű szél fújt, hogy sátorállítás közben komolyan birkóznom kellett a ponyvával, mindenképp vitorlának képzelte magát. De sikerült, igaz, ennyire még nem pányváztam ki az út során, nem akarok máshol felébredni, mint ahol elalszom.
Mikor volt fedezék, levetkőztem a csöpögősen vizes úti cuccot, és teljesen szárazba öltöztem. Az út túloldalán felfedeztem egy nagy üzletközpontot, átugrottam kenyérért és reggeliért, és olyan nagy volt az üzlet, hogy még matracot is találtam, amire holnap akartam vadászni a városban. A régi, kiszolgálttól, (pontosabban kilyukadttól) megváltam. Igaz ez csak egyszemé-lyes, 76 cm széles, de úgyis elég sokat fogytam már, elférek rajta. Viszont negyede annyi sú-lyú, mint a másik volt.
A vacsora húskonzervvel megbolondított paradicsomos bab volt, degeszre pakoltam a hasam, egy kis családi beszélgetés, naplóírás, és talán egy film. Nem esik, a hőmérséklet is emelke-dett, már 9 fok van, viszont orkánszerű szél szaggatja a sátrat. Talán a felhőket is elfújja, a nap a tenger felől már kicsit kibújt, (itt éjfél van) és kék az ég egy csíkja is. Na, talán holnap szebb idő lesz.
45. éjszaka, Oulu tengerpartján. 64°58’05.03” 25°30’05.50”

Június 23. csütörtök, 46.nap
Ez a szép a finn időjárásban, hogy reggel olyan időre ébredtem, mintha ez a vidék hónapok óta szárazsággal küszködne. Az égiek egy ragyogó, napsugaras kánikulai városnézéssel aján-dékoztak meg Ouluban.
Az éjjel napsütésben és csendben telt el, reggel fél nyolckor hosszú forgolódás után úgy dön-töttem felkelek. Nem sokkal utána megélénkült az élet. Egy néptelen, eldugott kis szabad strand, kb.5 méteres partszakasszal ahol be lehet menni a vízbe. De természetesen van vegyi wc, szemetes konténer, öltözőfülke, és hirdető tábla. Na, most ebben a sorrendben jöttek. Jött egy mikrobusz, két fiatal egyenruhában, ellenőrizték a WC-t, az öltözőfülkét, a mentő övet, ami a hirdető tábla mellett van. Aztán jött egy szemetes autó, és kiürítette a konténert, aztán jött egy sárga mellényes hölgy autóval, aki ellenőrizte, hogy a fiatalok ellenőriztek-e mindent, és elvitték-e a szemetet, majd jött még egy sárga mellényes hölgy, aki ellenőrizte a hirdető táblát, sőt, egy hirdetményt cserélt is benne. Hát, nem semmi alaposság! Szerintem nem ma-gas a munkanélküliség a városban.
Éledezett a lakópark is, igaz, sütött a házakról, és a környékről a jólét, de furcsa volt, hogy szinte mindenki otthon volt még délelőtt. Füvet nyírtak, szomszédoltak, készültek az ebédhez a grillsütőnél. Tegnap este az egyik előkertben láttam mikor a gazda „kicsapta” az automata fűnyírót az udvarra, bekapcsolta, az meg az érzékelőivel kerülgetve az akadályokat, megtalál-va a telekhatárt, és visszafordulva a járdánál szépen önállóan nyírta a füvet. Porszívóban már láttam hasonlót, fűnyíróban még nem.
4 kilométert kellett karikáznom a központig, természetesen kerékpárúton, hatalmas üzletköz-pontok, autókereskedések között. Három helyen is nyálcsorgató kínálatban árultak lakóautó-kat. Egyik nagy álmom! Az utakon is rengeteg a lakóautó, szeretnek a finnek kirándulni. Min-den átlagos magánház udvarán ott áll általában két autó, az egyik terepjáró, egy lakóautó, egy utánfutó rajta csónakkal. Aztán természetesen a legtöbb helyen olyan játszótér, amit a mi lakótelepeink megirigyelnének, két dolog biztos van benne, kosárpalánk, és ugráló ketrec.
A sétálóutca mellett kötöttem ki, rögtön beugrottam az egyik K-Marketbe, elintéztem a bevá-sárlást. A fogat maradt, én gyalogos nézelődésre indultam. A 140 ezres városban nyüzsgő élet zajlott, pláne ebben a ragyogó időben. Úgy tűnt mindenki az utcán van. Elegáns üzletek, ká-vézók, teraszok az utcán, és feltűnően sok pub. Persze mindegyik tele. A kis jacht kikötő mel-lett a vásárcsarnok, mellette szabadtéri piac, pecsenyesütők, italmérők. A csarnokban a hal árusoknál nézelődtem egy fél órát, nem tudok betelni a halpiacokkal, bármelyik tengerparton is vagyok. Volt árus, ahol csak rénszarvas húst, felvágottakat, szalámit, kolbászt, kikészített bőröket meg felsorolni is nehéz mi mindent lehetett kapni, lényeg hogy minden rénszarvasból volt. Persze meglehetősen borsos áron, pedig elhatároztam, hogy feltétlen megkóstolom a húsát is meg a tejet is. Talán feljebb olcsóbb lesz.
Maga a kis kikötő idegenforgalmi látványosságnak van berendezve, régi faházakkal, a bennük berendezett igen drága kávézókkal, vendéglőkkel, butikokkal. Itt van egy kis csatorna túlolda-lán az Oului színház hipermodern épülettömbje is. A város amúgy bonyolult csatornahálózat-tal, kis szigetekkel, és az itt a tengerbe ömlő Oulu folyó ágaival van szabdalva, hosszabb idő alatt biztos kiismerhető, én meg sem próbáltam rendszert találni benne.
Három óra múlt, mikor azt éreztem, hogy talán a városból ennyi elég is volt, hív az út. Indul-tam tovább északnak, Rovaniemi felé. Közben az égen is a ragyogó napsütést szép lassan fel-hők zavarták meg, úgy tűnik eddig tartott a derű, mind szürkébb lett az ég, és ahogy a várost elhagytam, előttem már az út fölött, a távolban kimondottan vészjósló feketeség várt. A köz-pontból kiindulva negyven kilométeren keresztül remek bicikliút vezetett az E75-ös mellett. Egy üzletközpontnál megálltam, pár falatot ebédeltem, majd jöttem tovább, természetesen abban a pillanatban eleredt az eső. Beöltöztem, majd mivel a bicikliútnak vége, a kamionok ködfelhőjében jöttem még egy darabig, ahol találtam egy nagyon kellemes erdei pihenőt. Egy gyors sodrású patak partján van, fedett étkezővel, közepén egy hatalmas sziklaasztal. Na, emellett táboroztam le, a fedett étkező praktikus lett, mert hatalmas zivatar vonult át, amíg főztem. Megvacsoráztam, közben a zivatar elvonult, most megint süt a nap. Képeket már fel-töltöttem, most a naplót is felrakom, egy kis családi beszélgetés, talán egy film, és egy nagyon szép, hangulatos helyen alvás, hogy holnap tovább folytathassam az utam.
46. éjszaka, Lappföldön egy patak partján. 65°25’19.85” 25°24’07.08”

Június 24. péntek, 47. nap
Ez a nap mindenképp emlékezetes marad. Egyszer a szépségéért, másfelől a nehézségéért.
Most, így frissen túl léve rajta, talán azt mondanám, hogy az eddigi legnehezebb napom volt. De túl vagyok rajta. Nézzük sorban. Éjjel a patakparti kis táborhelyemen társaim is akadtak, egy finn rendszámú lakókocsi parkolt be, ők is ott éjszakáztak. Reggel esett az eső, a sátorban vártam a szokásos dilemmában, tovább menjek, vagy ne? Aztán elállt, a nap is megmutatta, hogy még van, akkor pakoljunk, és gyerünk.
Az E75-ösön élénk forgalom, és a vizes úton szokásos ködfüggöny kísért. Pár km után egy hatalmas fekete felhő, és felhőszakadás. Kitérni nem lehetett előle, csak egy gyors beöltözésre futotta. Aztán ahogy jött, elállt. A GPS ki volt kapcsolva, de meg akartam nézni hol kell letér-ni, hát bekapcsoltam. Volna! De nem működött, beázott. Annyi látszott, hogy a kijelző mögött vízcseppek vannak. Remek! Maradt a térkép. Azután egy nagy pihenőben megálltam, és gyor-san megebédeltem, majd indultam tovább. Természetesen pár perc múlva újabb zivatar, majd elértem azt az elágazást, ahol emlékeim szerint le kellett térnem, így a mellékúton megspórol-va kb. 10 km-t. Most azt mondom, többet ezen nem spórolok.
A táj elég kihaltnak tűnt, boltot kerestem, mert fogytán volt a vizem, és kétséges volt hol éjsza-kázom. Bolt egy szál sem, egy benzinkúton vettem egy üveg vizet, háromszoros bolti áron. Aztán nekiindultam a tajgának. A zuhogó eső most már állandóra váltott, és a beállt felhőkön látszott, hogy nem egyhamar hagyja abba. Estig nem is hagyta. A vidék teljesen kihalt, a Kemi joki nevű folyó volt az egyetlen kíséret, ennek a folyását kísérte az út. Az emberi életnek annyi nyoma volt, hogy néha horgásztanyák tűntek fel a vízparton. Az egyik ilyennél volt lejáró, kö-zelebbről is meg akartam nézni a folyót. Széles, sekély, és sziklák közt sebesen rohanó, barna vize összefüggő fenyő fal között kanyargott. Kimondottan alaszkaias feelingje volt, ezt támasz-tották a parton fel-feltűnő reklámtáblák, amik lazachorgászatra csábítottak.
Település nem volt, ritkás, tajgaszerű erdők, rendkívül buja aljnövényzettel. A 10-20 cm vas-tag, perzsaszőnyegre emlékeztető moha és zuzmótakaró sok csapadékot sejtet. Foltokban ki-látszott, hogy gyakorlatilag a kiálló sziklák kivételével az egész vízben van. El kellet gondol-kodni, hogy hol fogok éjszakázni. Aztán jött a válasz, egy nagyon erős csábítás képében. Egy erdei menedékhely volt a sűrűben, (persze elképesztő mennyiségű szúnyoggal) fedett asztal, pad, a padlózat megemelve, és fából, teljesen szárazon, előtte nagy tűzrakó hely, és mellette egy faházban odakészítve a rengeteg száraz tűzifa, gyújtós vágva, újságpapír felhalmozva. Éppen csak begyújtva nem volt. Nagyon nagy volt a csábítás, de még csak 3 óra volt, és én már szerettem volna minél hamarabb Rovaniemiben lenni. Mikor továbbindultam, még han-gosan megjegyeztem, hogy „csak meg ne bánjam”. Hát jó érzésem volt.
Megint egy felhőszakadás, és az út mellett egy tábla, miszerint Tervola 25 km. Ott csatlakoz-tam volna vissza a főúthoz, amit lerövidítettem. Aztán a tábla után nem hittem a szememnek: az út földúttá változott. Először arra gyanakodtam, hogy útjavítás miatt egy darabon felbon-tották, de a végén derült ki, hogy ez egész Tervoláig, tehát 25 km-en keresztül tartott. És egy-szer csak a táj is „bedurvult”, visszaváltott a délebben már megszokott erős emelkedő után erős lejtő szisztémára. Na, most ennek az útnak a nehézségeit nem akarom nagyon részletezni, aki már tekert szakadó esőben, egy csupa gödör, sáros földúton egy 85 kilós fogattal, esetleg ugyan ezt tolta fel nagyon meredek emelkedőn, és a túloldali lejtőn próbálta kordában tartani, az elhiszi, hogy szó szerint minden méterért megküzdöttem.
Megállásról szó sem lehetett, a szokásos hat óra már rég elmúlt, de már nem érdekelt, a végé-re akartam járni. Fél nyolc után estem be Tervolába, rögtön a folyó hídjára, az már aszfaltos volt. És hogy egy kis jutalom is legyen az útért, elállt az eső, és a folyó túlpartján felfedeztem egy homokos strandot, öltöző házikóval, WC-vel. Na, ez az enyém! Idáig még elvergődtem, este ¾ 8 volt, és a km-óra megint napi csúcsot, 104 km-t mutatott. Ilyen körülmények között! Nagyon örültem neki, és főleg annak, hogy nem álltam meg az erdei menedéknél, mert akkor még mindig előttem lenne ez a rémálom, most pedig már túl vagyok rajta, ki emlékszik rá? (én, egy darabig még).
Sátorállítás, le a csurom víz ruhákkal, és egy frissítő fürdés a folyó 10 fokos vizében. Kint 12 fok volt, de már kezdem megszokni a hideget. A baj az, hogy szinte mindenem elázott. A tele-fonon kaptam 3 SMS-t, kiírta, mutat szépen mindent, csak az érintésre nem reagál, pedig ez érintő kijelzős. A filmfelvevő makacsul azt írja ki, hogy nedvességet észlel, és nem működik, a GPS-ről már írtam. A fényképezőgép, bár csupa víz, és a laptop még működik. A ruháim közt már nagyon nehéz szárazat találni, tehát ideje lesz a rovaniemii pár napos pihenő-szerviznek, ami be van tervezve. Tüzet azért nagy nehezen sikerült raknom, kicsit melegedtem, nyárson megsütöttem a vacsora grillkolbászomat, megvacsoráztam, egy kicsi beszélgetés az otthoniak-kal, és azt hiszem, ma sem kell elringatni. Holnap pedig reményeim szerint az Északi-sarkkör elérése!
47. éjszaka Tervola strandján 66°05’01.83” 24°48’22.69”

Június 25. szombat, a 48. napom
Hát a Sarkkörön álláshoz még egy napot várni kell, 7 km-re tőle megálltam: Olyan ez, mint mikor a desszertet csak nézzük az asztalon, és húzzuk-halasszuk, hogy belekóstoljunk, hogy minél tovább tartson az élvezet. Reggel félve húztam félre a sátorponyvát, vajon mi fogad, hát szürkeség, közeledő fekete sávval. Na, mindegy, gyerünk, azzal nem fogynak a kilométerek, ha állunk! A strand férfi öltözőjében kiteregettem még este a nagyon vizes cuccokat, (éjjel úgyse jönnek fürödni) de természetesen a párás levegőben semmit nem száradtak.
Gyakorlatilag a reggelivel minden tartalékom elfogyott, pár szelet kenyerem maradt, innivaló semmi. Tehát, indulás előtt valami bolt után kellett néznem. Csomagolás közben áthallatszott a túlparti templomból először a misére hívó, érdekesen szomorú harangjáték, azután pedig a kórus számunkra szokatlan, de fülbemászóan szép dallamú éneke. (Ez is megmarad. Érdekes párhuzam jutott most eszembe. Nagy Zoli barátommal voltunk egy Franciaországi kis kör-úton, jaj de sok éve is, van vagy 35. Akkor bementünk egy templomba, hogy hol csak sejtem, és ott hallottunk egy női kórust énekelni a karzaton. Nem volt mise, valószínű csak próbáltak, de az a dallam, az még most is a fülemben van. És erre is gondoltam akkor, mikor korábban azt írtam, hogy egy utazást minden érzékszervünkkel élvezni kell.)
Bekarikáztam a kis település központjába, de minden zárva volt. Nem nagyon értettem a dol-got, míg meg nem néztem a K-Market ajtajában levő kis táblát, ami szerint ma ünnep miatt zárva. Ezt megerősítette az egyedül nyitva tartó KIOSK eladónője is, és mondta, hogy Juhannus napja van. Ez nekem csak az után mondott valamit, hogy utána néztem, hogy ez a Nyár-közepének napja, az év itteni leghosszabb napjának az ünnepe, és ilyenkor minden zárva van, a finnek ünnepelnek, és isznak. Puff neki! A KIOSK-ban vettem egy másfél literes Colát, kb. háromszoros bolti áron, olyan 1000 Ft-ért. Ezt kéne beosztani mára. Ha valaki most azt kérdezi, hogy miért nem vizet vettem, azt akartam, de az drágább volt.
Kaja esélytelen volt. Mindegy, reggeliztem, lehetett indulni. Ki, illetve vissza mentem az E75-re, igen gyér, ünnepi forgalom volt. Látszott, hogy az eső előttem jár, az út kemény felhősza-kadásról árulkodott. Aztán utolértem. Megint kezdődött: megállás, beöltözés. Maga a táj a szokásos szépségű, amivel betelni nem lehet, de a fényképezést és filmezést most mellőztem. Az egyiket kímélni akartam, a filmfelvevő meg következetesen azt írja ki, hogy nedvességet észlel, és nem működik. Meg egy fényképen csak egy táj részlete van, egy erdő, egy szikla, egy patak. (tudom, mondták már, „egy fa meg egy darab kő, na és akkor mi van”) Nagyon nehéz egy képen azt a pillanatot visszaadni, ami mellett elsuhansz, és csak a pillanat törtrészéig látod olyan szépnek, és az a pillanat a Te memóriádba beleég, de hiába fordulsz meg, és mégy visz-sza, hogy ugyanonnan lefényképezd, az már nem lesz olyan. Szinte lehetetlen egy sík fényké-pen azt, és úgy visszaadni, amit, és ahogy akkor láttad. Ezért is raktam be a galériába ma egy képet, amit Ouluban a tengerparton készítettem, amint az éjféli nap elvonul a nádas felett. Nézni csodálatos volt, fényképen nem volt nagy szám. És pici Kedvesem, Edina, valahogy megérezte azt, hogy abban én mit, és milyennek láttam, és valamilyen képszerkesztővel meg-csinálta azt, amilyen akkor és ott láttam. Nagyon ügyes, nagyon szép, érdemes megnézni.
Közben az eső elállt, és lassan csoda történt, a fenyegető színek elvonultak az égről, előbújt a Nap, és csak kékség, és pár fehér bárányfelhő látszott. Rajtaütés szerűen 10 fokot emelkedett a hőmérséklet, szinte barnítóan éget a nap. (még most is) Levetettem az esőszerelést, rövidnad-rág, póló. Közben a gyomrom ebédet követelt, így bementem egy benzinkúthoz nézni valami harapnivalót. Nápolyinál maradtam, már le sem írom mennyiért, de így jár az, aki nem ismeri a finn nemzeti ünnepeket, és nem spájzol be magának előre.
Rovaniemitől 50 (!) km-re jártam, amikor mellénk simult egy jó széles bicikliút. Település épp nem volt, (ott gyakran szoktak a településhatárok közt csinálni) kíváncsi voltam meddig fog tartani. És jelentem, Rovaniemiig tartott. Három méter széles, gondozott, jól feltáblázott asz-faltcsík. Mit nem adtam volna tegnap csak feléért is! Az elektromos cuccaimat kinyitva kirak-tam az első kosárba, a napsütés, és a menetszél gondoskodására bízva őket. Hátha! Most, a telefon kivételével minden működik, megszáradtak. A mesebeli úton gyorsan fogytak a kilomé-terek, 12 volt hátra mikor a Rova Mottelli tűnt fel az út mellett. Egy nagyon szép kemping, ami semmilyen tájékoztatóban, GPS-en nincs. Faházak, nagy, szépen nyírt terek, elegáns recepció és étterem, tűzrakó helyek, bár sátort, egyet sem láttam.
Körbekarikáztam, csak úgy kíváncsiságból. Nagyon tetszett, hogy mindenütt nyulak szaladgál-tak, és baromfik barátkoztak az emberekkel. Meglátogattam a mellékhelyiségeket, tiszták szé-pek, forró a víz. Az egyik padnál leültem, megnéztem a levelezésemet, és kitöltöttem a hét végi lottójaimat. Tündéri volt az egyik kakas. Sétáltában kiszúrta az utánfutó oldalán levő főnix-madarat, és abban a pillanatban ott termett. Körbenézegette, szólt is hozzá, de mivel az nem válaszolt ott hagyta, és a biciklit, és engem kezdett el vizslatni. Felugrott mellém a padra, néz-te mit csinálok, majd az asztal következett, ahol egész közelről megnézte a laptopot, és felül-nézetből legalább egy percig vizsgálta a napelemek mibenlétét. Oltári volt! És látszott, hogy érdekli.
Kíváncsiságból bementem a recepcióra, megkérdeztem mennyi egy napra egy sátor és én, és meglepődtem, mert mindennel csak10 €u. Olcsó, és elgondolkodtam, csak nem így terveztem. Késő volt már. Holnap reggel akarok bemenni egy kempingbe, és egy napra maradni. De ugyanannyi, és ugyanúgy el kell menni másnap délig ha reggel érkezel, és akkor is ha este. Viszont én érkezés után mindent ki akarok mosni, és szeretném, ha a tovább indulásig meg is száradna. Van betervezve egy pár napos pihenő is, hisz az első legfőbb úti célt elértem, és a svéd és norvég hegyek előtt rá akarok pihenni, de azt a megfelelő tisztálkodások, a ruhatár rendbetétele után vadkempingben is lehet.
Beljebb jöttem, most 4 km.-re vagyok a várostól, és itt találtam egy nagyon kellemes kis pihe-nőt. Asztal, pad, WC, itt megy el a bicikliút is mellettem, tehát ma estére jó lesz. Reggel pedig megyek tovább a kempingbe. A mai vacsora érdeklődés és víz hiányában elmarad, reggel pó-toljuk. A nap ma sem meg le, legfeljebb elbújik az írás közben nyugatról megint közelítő sötét felhők mögé. Kár, pedig olyan jól esett ez a napsütéses fél nap. Nekem is ünnep volt.
48. éjszaka Rovaniemi határában egy pihenőben 66°28’04.69” 25°37’27.84”

Június 26. vasárnap, 49. nap
Nekem a matracokkal valamiért nincs szerencsém. A három napja vásárolt új is kilyukadt! Gyanús volt már tegnap reggel hogy én mintha keményebbre fújtam volna, de betudtam a hideg levegő kisebb térfogatának. Ma éjszaka pedig már éjfél után éreztem, hogy a földön fekszem, nincs a matracban levegő. Tegnap este lefekvéshez felfújtam, már fújás közben enge-dett le. Próbáltam a „benyálazós” módszerrel megállapítani, hogy hol szelel, hát három he-lyen fújt, mindhárom a rekeszek hegesztésénél, tehát gyári hibás. Blokkom nincs, meg úgyse megyek vissza Ouluba. Tehát nézhetek megint újat.
Tegnap még késő este a parkolóba beállt mellém három orosz kamion. Ahogy megálltak, két perc múlva a három sofőr egy-egy horgászbottal a kezében már ment is a mellettünk levő tó-ra. Nem vártam meg fognak-e valamit, elaludtam. Reggel viszont az Ő motor túráztatásuk ébresztett, akkor indultak tovább. Én is szedelőzködtem, korán a kempingben akartam lenni.
Kicsit borongós volt az idő, hideg szél fújt, azt hittem jön a következő front. A nagy áruházak, amik útba estek, mind zárva, vasárnap általában délben nyitnak. Egy kisboltban vettem grill-kolbászt, meg ásványvizet igen vasárnapi áron, de már éhes és szomjas voltam.
Tíz után értem a kempinghez, könnyen meg lehet találni, tényleg nagyon szép helyen fekszik, a folyóparton a belvárostól két percre. Bejelentkeztem, hát szép-szép, de eddigi legdrágább kempingem, egy éjszakára a kártya kedvezményével is 18.50 €u. Sok. Letáboroztam, a legtöb-ben itt is lakóautóval vannak, sátor az 8-10 között, biciklivel érkező az egy. Én.
Gyorsan megsütöttem a konyhában a grillkolbászt, és egyben megvacsoráztam-reggeliztem-ebédeltem. Megtaláltam a mosógépet is, annyi volt már a másfél hónap alatt felgyűlt koszos, és az eső miatt elázott ruha, hogy ezt már kézzel nem lehet kimosni. A mosógép és a szárító is zsetonnal működött, és ravaszul csak az volt kiírva, hogy időpont és zsetonkérés a recepción. Mentem, kértem, ők is, csak ők 8 €u-t. Hmmm….. Kb. úgy esett, mint egy foghúzás, de kellett. Egy-egy ilyen városi megállásnál hihetetlenül meg tudok „könnyebbülni”!
De a gépeket csak dicsérni tudom, két óra alatt mindenem patyolat tiszta, és melegen száraz lett. Azért megérte! Amíg a masinák dolgoztak, én is vettem egy nagy, és jóleső forró fürdőt.
Átöltöztem még nem használt dolgokba, és ily módon teljesen megtisztulva és felfrissülve a város feltérképezésére indultam. A város jelképének számító Jätkänkynttilä (szép név!) hídon jöttem keresztül, most épp apró javítást végeznek az égbetörő hatalmas kábeltartó oszlopon, de a tetején a világítás az éjjel nappal működik.
A városka (Lappföld legnagyobb, és egyben fővárosa) vasárnap délutáni álmossággal foga-dott. Minden zárva, egyedül a Revontuli bevásárlóközpontban levő K-Market volt nyitva, itt tudtam kaját venni estére, és holnap ebédre. A II. világháború végén a kivonuló németek a városkát földig rombolták, így gyakorlatilag régi épület nincsen. Érdekesség, hogy a tervező a belváros utcahálózatát egy rénszarvas formájára tervezte, (a levegőből, repülőről kivehető) emiatt persze elég sok a zsákutca, és elég furcsa, értelmetlennek tűnő törések is vannak az utcákban.
A belváros talán 1x1 km-es, itt vannak a nagy üzletközpontok, egy bank, ajándékboltok, étter-mek, kávézók, sőt még egy night-clubot is találtam. Zárva. Az utcák és az épületek szerintem az utóbbi 15 évben készültek, nagyon modernek, elegánsak. Embert kb. harmincat ha össze tudtam számolni a sétám alatt az utcákon. A sokkal szellősebbre épült külső kerületekben már élénkebb az élet, igaz, itt vannak a lakóházak, lakótelepek. Minden járda egyben széles bicik-liút is. És ezeken nem sétáló emberekkel lehet találkozni, hanem görkorcsolyázókkal. Hihetet-len népszerűsége van ennek a fajta testmozgásnak. Minden korosztály, és mindkét nem egy-formán űzi, beöltözve a legprofibb (és láthatóan legdrágább) szerelésbe, és szinte mindenki bottal görkorizik. És nem csak olyan sétagaloppban, hanem néha úgy száguldanak el mellet-ted, hogy ha elgondolkodtál, könnyen megroggyan a lábad az ijedségtől.
Kisétáltam a vasútállomásra is, szinte minden vonat Helsinkiből jön, és oda megy, egy-két vonat van csak, ami északabbra tart. Napi 6 pár szerelvény köti össze a fővárossal, és mivel az út 12 óra, minden szerelvényben szinte csak hálókocsi, és autószállító kocsi van. Maga az állomás az egy nagyon kisvárosi magyar állomáshoz mérhető. Persze itt nem a modernségre és a tisztaságra gondoltam, hanem a méretre!
Lassan visszasétáltam a kempingbe, a gyaloglás is fáraszt ám! Vacsorára, kihasználva a konyha adta lehetőséget, egy isteni vasárnapi paprikás krumpli készült, virslivel, sok tésztá-val. A konyha körül igen élénk az élet, ügyesnek kellett lennem, hogy egy főzőbokszra rácsap-jak amint felszabadult, komoly sorban állás van. Sokan napoznak, a folyón élénk vízi élet zaj-lik, ma napközben csodálatos idő volt. Belaktam, most egy kis kapcsolattartás az otthoniakkal, aztán alvás. Egyelőre szinte a földön, holnap keresni kell valami megoldást a matracra.
49. éjszaka, Rovaniemi kemping. 66°29’43.16” 25°44’30.88”

Június 27. hétfő, 50. napja vagyok úton.
Szóval eldőlt: a Mikulás tényleg létezik. Pár órája fogtam vele kezet, és beszélgettünk egy pár percet. Nekem is 58 évet meg kellett érnem, hogy a mindig ott motoszkáló kétely elmúljon, és a saját szememmel győződhessek meg a Télapó létezéséről.
De még nem tartunk ott. Reggel korán, hét után már felkeltem, elég mozgalmas és zajos éjsza-ka volt. Más az élet egy kempingben, mint egy erdei pihenőben egyedül. Hűvös is volt, és a derekam sem kifejezetten értékelte a matrac nélküli hideg derékaljat. Megreggeliztem, virslit főztem, majd a belvárosba indultam immáron a harmadik matracomat megvenni. Az első üzlet a CitySport volt, kellőképpen el is riasztott, az árak 60 €u-nál kezdődtek, de egy jobb fekvő-hely 160 volt. Na, gyorsan tovább, a Revontuliban volt Intersport, próbáljuk meg azt. Hát olyan felfújható igazi vastag matrac itt sem volt, hanem ezek a túramatracok, ami belül poró-zus polifoam, és erre lehet még levegőt ráfújni. A vastagsága csak 2,5 cm, de állítólag jól szi-getel. Na, most az árak itt is 40-120 €u közt mozogtak, egyet sikerült találni, ami le volt épp értékelve 20 €u-ra, erre szavaztam. Többet nem is tudtam volna adni érte, és ha ebben nincs levegő, akkor is egy matrac, és remélhetőleg szigetel.
Vettem vacsorát, meg a tegnapi tésztára reszelt sajtot, az lesz a mai ebéd. Eléggé eltelt a vá-logatással az idő, délután 3-ig kell elhagynom a kempinget, és még egy nagy pakolás is vár, tehát indultam, vissza. Ebédfőzés, közben lezuhanyoztam búcsúzóul, egy nagy pakolás, és há-romkor elköszöntem a kempingtől. Indultam a Télapóhoz. Csak reméltem, hogy így nyáron is rendel.
8,5 km.re van a várostól a Santa Claus Village, a Mikulás-falu. Ez alatt a nyolc km alatt egy dombra kellett felkapaszkodni, tehát edzésben maradtam, mert 1-2 km-t toltam a fogatot. Közben elhaladtam a közelebb levő Santapark mellett, egy nemrég Disneyland stílusúra át-alakított földalatti vidámpark, ami nyitva volt, (megnéztem, amúgy 20 €u a beugró), de meg-lehetősen gyér volt az érdeklődés, egy fia látogatót nem láttam, a hatalmas parkolóban is csak egy kocsit.
Onnan 2 km-re volt, amiért mentem, a tényleges Északi-sarkkör, és a falu. Hát egy mesevilág-ba csöppen a látogató, de sajnos itt is minden a pénz jegyében történik, és látható. Farönkök-ből épült meseszerű kastélyok, kis paloták, persze mindegyikben ajándékbolt, vendéglő, butik, és Free Shop, és itt működik a híres postahivatal is. A „Főtéren” fut keresztül egy fehér már-ványcsík, fölötte egy kivilágított kábel, ez a sarkkör vonala.
Sok-sok fénykép, filmeztem is, tényleg minden mesebeli volt, csak nekem hagyott egy kis mel-lékízt a számban ez a kifejezett üzletiesség. Persze, mi nem az már a mai világban! Be lehetett menni a legnagyobb palotába, ahol a Télapó lakik. Az alap itt is az ajándékboltok tömkelege volt, de volt egy ajtó ami „Őhozzá” vezetett. Ennek az ajtaján már sok nyelven ott volt a fi-gyelmeztetés, hogy sem fényképezni, sem filmezni nem szabad. Ezt manónak öltözött segédek szóban is megerősítették, látva kezemben a hozzávalókat.
A kastély belülről egy sötét útvesztő, egy Vidámparki Elvarázsolt-kastélynak tűnt. Az értelmét nem nagyon láttam a díszletnek, nem jóságot, fényt és szeretet sugárzott, mint gondolná az ember, inkább volt sötét és sejtelmes, szerintem kisgyereknek egyenesen félelmetes. Na, mind-egy, Ő tudja, hol szeret élni.
És eljutottunk a fogadószobához, ahol 4-5 család állt, és várta a sorát, hogy szólítsák. Az ajtó fölötti LCD tévén közvetítették a fogadást, és maga a kép, ami egy digitális képrögzítő képe volt, és a benti villanások adták a megoldást a nagy tilalomra, készül itt fénykép, de csak a kis manók készíthetnek. Amit aztán megvehetsz. Én is sorra kerültem, egy manó bevezetett, és ott ült Joulupukki személyesen, nagy fehér szakállal, piros ruhában, és kezet nyújtott. Kérdezte honnan érkeztem, és hellyel kínált maga mellett. Érdeklődött az utam felől, merre jártam ed-dig, merre megyek még, hány kilométert tettem meg, és mennyi lesz a teljes út. Kérdezte, hogy egyedül csinálom-e, és hogy nem rossz-e ilyen sokáig egyedül az otthontól. Így jól eldumcsiz-tunk, közben villogtak a vakuk, készült a sok kép és videó, csak egy valamit felejtett el meg-kérdezni, hogy mit hozzon december hatodikára. Nekem is kiment a fejemből a lista, mégis-csak lámpalázas voltam. Aztán megint kezet nyújtott, jó utat és sok szerencsét kívánt, (talán ez is valami) illetve tört magyarsággal megköszönte a látogatást, és a manók kivezettek. Egy vágószobába, ahol megmutatták a készült képeket és a videót, és megmondták a hozzá tartozó árakat. Elég, ha csak annyit mondok, hogy a legolcsóbb, egy db. kép 25 €u volt. A sorozat, és hozzá a videó már három számjegyből állt. Na, ebből futja az ajándékokra neki!
Az élmény, a találkozás megvolt, kifelé azért még magamban felsoroltam, hogy szeretteimnek mit kívánok, hátha a hely szelleme hat, és így is csak eljutnak hozzá a kívánságok. Még egy pár fotó a sarkkörről, és indultam vissza. Most, itt a város határánál, de közel a bevásárló-központokhoz álltam le, egy folyóparti kis parkban, szépen nyírt gyepen, négy fenyőfa közt remélem, egy-két napot tudok maradni, most jön a pihenő a Narvikba vezető 600 nehéz km. előtt.
Nyolc óra van, felrakom a naplót és a fényképeket, vacsora, és filmnézés közben levizsgázta-tom az új matracot. Holnap eseménytelenebb, és rövidebb leszek.
50. éjszaka, Rovaniemi egyik parkjában, vadkemping. 66°30’14.34” 25°44’37.15”

Június 28. kedd, az út 51 napja.
A pihenésé! Lényegében egy eseménytelen nap van mögöttem. Reggel jó sokáig sikerült alud-nom, a matrac bevált. Valóban nem sok az a 2.5cm, megérzem, mikor egy hangya elmászik alattam, de legalább nem hideg. Tényleg jól szigetel. Ébredés után olvasgattam, szerencsére a pici lányomtól, Katustól kapott e-book-on van vagy 50-60 jó könyv, nem tudok unatkozni. Dél körül besétáltam a bevásárló központba, részint kajáért, részint meg csak úgy, nézelődni.
Ebédre elősütött, fasírtszerű húsgombócokat vettem, azt egy kis forró olajon, és főleg kevés gázzal ehetővé lehet tenni. Mikor visszasétáltam ezt meg is tettem, és meg is ettem, finom volt. Aztán olvasás, és mint jobb (igaz mediterrán helyeken) elengedhetetlen, megtartottam a déli sziesztát. Magyarul elaludtam olvasás közben. Valamikor négy óra körül tértem észhez, de nagyon jól esett, úgy látszik csak fáradt vagyok egy kicsit. Hogy feléledjek, megint egy kis sétára indultam, bent a központban pezsgett az élet. Érdekes hogy mióta megérkeztem, tehát szombat este óta nem az, hogy nem esett, de felhő is alig volt, a hőmérséklet pedig napközben 26-28 fok között van. Tiszta nyár a sarkkörön. A parkokban mindenütt napozó emberek, a házak közt, ahol nem érvényesül a szél kellemesen hűtő hatása, kimondottan éget a nap.
A kávéházak, vendéglők teraszai tele vannak, igaz, és ez szintén meglepő, elvágólag este 9-ig. (otthon 8 óra). Akkor kiürül minden, elnéptelenednek az utcák, a bevásárlóközpontok, üzletek bezárnak, holott még hétágra süt a nap. Én már korábban visszajöttem, megint csak a sátor-ban heverészek, netezek, skypen próbálom pótolni a személyes együttlétet a szeretteimmel. (Nem az igazi!)
Ahogy ráérősen élem az életem, jobban ráérek nézelődni. Jó pár követhető, hasznos dolgot láttam, amik apróságnak tűnnek, de az ember elgondolkodik, tényleg, nálunk miért nem így van? Itt a park mellett, ahol „lakom”, mellesleg a kishajó kikötő is itt van, egy számomra új, de nagyon ésszerű létesítményt fedeztem fel, szőnyegmosó helyet. Ez olyan, hogy 6 sorban hosszú, embermagasságú állványok vannak, közvetlen a folyóparton. Mellette hosszú, rozs-damentes acél kádak állványra helyezve, fölöttük pedig végig lyukacsos csőből folyik a víz. A használata rendkívül egyszerű, bárki idehozza a szőnyegét, felveszi a gumicsizmát, gumiköté-nyét, (esetleg fürdőruhára vetkőzik), kimossa a szőnyegét, az ugyancsak itt található kéthen-geres mángorló présen áthajtva kipréseli belőle a nagyja vizet, majd kiteríti az állványra. Aztán hazamegy. Majd egy-két nap múlva visszajön, és hazaviszi a száraz szőnyeget. És ami nekünk talán meglepő, két nap múlva még meg van! Állandóan tele van, néha még sorban is állnak.
A másik apróság a kaják megvásárlásakor tűnt fel, minden felvágott, húsgombóc, kolbász, stb. öntapadós, visszazárható csomagolásban van. Tehát ha nem fogyott el egy használatra min-den, egyszerűen visszasimítod az öntapadós szélét, és pont úgy le van zárva légmentesen, mint mikor megvetted.
Aztán: erre elég későn jöttem rá, sok műanyag vizes flakont dobtam ki, pedig mind visszavált-ható. A nagyobb áruházakban automaták nyelik el az üres palackokat, és adnak érte vissza 40 centet, több mint 100ft-ot. Az alumínium dobozokért 30 centet kapsz.
Szintén az áruházakban tűnt fel egy nagyon praktikus és egészséges dolog. Pontosabban a WC-ben. Itt ugyanis szerencsére ingyenes a nyilvános WC. És észrevettem, hogy minden fül-kében van kézmosó, és minden kézmosóhoz egy altest mosó, egy hosszú csövű apró zuhanyró-zsa is tartozik. Természetesen meleg víz jön belőle, és a higiénia követelményeinek megfelelő-en, mikor végzett az ember, rögtön meg is tud mosakodni, az automata által folyamatos fertőt-lenített, és szárított törülközővel, vagy akár papírtörlővel, (mindig van benne) meg is tud tö-rülközni. Ez egy hosszú mozgós nap, vagy egy út előtt rendkívül sokat jelent.
Jópofa a lakótelepi lépcsőházak lábtörlője is. Nem a szokásos, elkoszolódott lapos lábtörlő van a bejáratnál, hanem három, U lakban rögzített kefe, ami hosszú, erős műanyag sörtéivel egy-két végighúzással tényleg letisztítja a cipőt, és nem csak a talpát, hanem az oldalára ra-gadt sarat is eltűnteti.
Ugye milyen apróságok, és mennyivel könnyebbé, kellemesebbé tudja tenni a mindennapi éle-tet? Hát mára kb. ennyi, ugye tényleg eseménytelen, (de nem tanulságoktól mentes!) nap volt. Még holnap is maradok!
51. éjszaka, Rovaniemi egyik parkjában, vadkemping. 66°30’14.34” 25°44’37.15”

Június 29. szerda, 52.nap
Veszélyes dolog ez a megállás. Össze kell szednem az összes akaraterőmet hogy tovább indul-jak. Ebből már sejthető hogy nagyon jól érzem magam itt Rovaniemiben. Ma is csendes, lus-tálkodós nap volt. Reggel már korábban ébredtem, otthoni 7-kor. Heverésztem, olvasgattam. Férfiasan bevallom, hogy tegnap délután a pihenés meg az olvasás közben eltűntettem fél kiló csokis parányt, az egyik nagy kedvencemet, így este már nem is vacsoráztam. Reggelire volt egy olajos halam, de nem volt hozzá kenyér, így a nyitásra már bent voltam az áruházban. Vittem a tisztasági csomagot is, és a reggeli mosdás, borotválkozás, fogmosás is el lett intéz-ve.
Szintén tegnap az üzletközpont egyik áruházában két megfontolandó dolgot fedeztem fel. Sok problémát okozott az esőben végigtekert napokon az elázott cipő. Az esőszerelés a ruhámat ugyan védi, de a lábamra folyik róla az összes víz, na meg ami az útról felcsapódik. Gondol-kodtam már egy olcsó gumicsizmán, de eddig a legolcsóbb 60-nál kezdődött. És most, rábuk-kantam egyre, 29.90-ről volt leárazva 10 €u-ra. (majd kiderül miért). Nem volt szívem végül is ott hagyni, biztos sok esős nap vár még rám, és elég kellemetlen napokat végigtekerni vizes cipőben, zokniban, szandálban. Remélem, jó szolgálatot tesz, bár hogy hová teszem, egyelőre még rejtély.
Közjáték: elég kényelmetlen a sátorban könyökölve írni, ezért most a szerelvénnyel együtt kiültem ide a kikötőbe egy asztal-padhoz, idesüt a nap, töltődik az akku, és kényelmesen tudok írni. Igen ám, de itt a forgalom is nagyobb. És hát mit tagadjam, az érdeklődés is elég élénk. Kb. tizedszer mesélem el az utat, a körülményeimet, mindent, amit kérdeznek. Elég sokan kör-beálltak, az egyik férfi jegyezte meg, hogy létrejött a „fan-club”-om. Értékelik az utat, sport- és biciklis nemzetről lévén szó, respektálják a teljesítményemet. Egy középkorú hölgy volt ta-lán a legkritikusabb, tömören csak annyit mondott: you crazy (őrült vagy!)
A mai beruházásaim az erőnlétemnek szóltak. A tekerős napokon, (melyik nem volt az?) estén-ként és éjszakánként elég sokat kínlódok a begörcsölő lábammal. Többször kellett kiugrani a sátor elé járni egyet. Ezt általában a magnéziumhiány okozza. Tehát vettem egy 180 szemes csomag magnéziumtablettát. A másik: indulás előtt a korházban kóros vérszegénységet állapí-tottak meg, (kaptam is infúzióban vért). Meglepetésemben utánanéztem ennek, és azt találtam akkor, hogy ez a B12 vitamin hiánya, ami sok-sok hús evésével pótolható. Hát az út alatt fi-nanciális okok miatt nem fogok sok-sok húst enni, viszont megakadt a szemem egy komplex B vitaminon, ami tartalmazza ennek a 1; 6; 12 típusát, 1 tabletta a napi szükséglet 130-150%-át. Nem olyan finom, mint a pörkölt vagy a bélszín, de egyelőre megteszi. Ezt is vettem.
„Haza” érve lustálkodtam, befejeztem a könyvet, amit olvastam, a biciklin állítottam a láncfe-szességen, és a támasztólábakon, és közben hallgattam egy kis Metallicát. Négy órakor megint a Belvárosba indultam. (még jó hogy 5 perc) A főtéren még nagyobb nyüzsgés fogadott. Ma kezdődött a Jutajaiset, a „Folklór a Sarkköri Nyárban” rendezvénysorozat, amit a prospektus szerint 39. alkalommal rendeznek meg. Az öt napos eseménysorozat a népzene és néptánc köré épül, ezeknek mind a tradicionális mind a modern ágát bemutatva.
Az öt napon és öt napfényes éjszakán át tartó koncertek, bemutatók sok külföldi vendéget von-zottak, megpezsdült a kisváros élete. A Lordi téren épp a néptáncbemutatót élvezte a tömeg. Bolgár, olasz, török, japán, és Mari Köztársaságbeli (orosz) együttesek váltották egymást nagy sikerrel. A különleges dallamvilágú egzotikus zene, a látványosan színes népviseletek, és elsősorban a magas szinten előadott, felszabadult tánc elvarázsolta az embereket. Engem is.
Ahogy vége lett, még egy kicsit kiültem a padra, élveztem a 28 fokos meleget, a jókedvű, mo-solygós embereket, a gondtalan szabadság érzését. Hej, ha ezeket a perceket is konzerválni lehetne, és ínséges időkben néha elővehetnénk…
Aztán újra a kis parkom, ahol, mint előbb utaltam rá, fogtam a szerelvényt, és kiültem vele ide a kikötői asztalhoz. A zavartalan napsütés megteszi hatását, a laptop, a különböző beszélgeté-sekkel, írással, filmnézéssel napi 6-7 órát megy, és gond nélkül bírja az akkumulátor. Itt most már ¾ 1 van, lassan pihenni kellene. Jó hogy még van itt egy napom.
52. éjszaka, Rovaniemi egyik parkjában, vadkemping. 66°30’14.34” 25°44’37.15”

Június 30. csütörtök, 53. nap
Ma fogytak el a látni valók! Amilyen jól éreztem magam itt ebben a hangulatos és barátságos kisvárosban, olyan hirtelen jön az érzés: menni kell tovább! Bár ez mindig így van, egy pilla-nat alatt ugrik be: szép és jó, de elég volt, mert vár a talán még szebb és jobb.
Reggel megint sikerült 9-ig belehúzni az alvásba, már megszoktam a környezet zajait. 31 fok volt a sátorban mikor felébredtem, odakint pedig felhőtlen kék ég, ragyogó napsütés. Reggeli, kávézás, és indultam a piacra. A vasútállomás közelében van a piactér, 10 perc kényelmes séta. Kicsi csalódás volt, az első pillanatban mintha a szegedi Cserepes sorra értem volna. Én imádom a piacokat, minden idegen városban az egyik kedvenc helyem, (a temetők mellett) és kötelező látnivalóm. Az ezerszínű, a helyre jellemző kínálat, az ismeretlen zöldségek, gyümöl-csök, halak, vagy az ismertek meglepő formái, a hihetetlen változatosság, és maga a hangulat, ami elvarázsol, és néha órákat tudok bolyongani és nézelődni, fényképezni és kóstolni egy-egy új helyen. Hát ez nem az volt. Főleg ruhaneműből állt a kínálat, egy-két pecsenyesütő, pár virágárus, cukorkás stand, használt műszaki cikkek. Gyorsan tovább is álltam.
Olvastam a Wikitravelen hogy az Egyetem étkezdéjében olcsón lehet ebédelni, a közelben vol-tam, hát megnézem. Átalakítás miatt zárva. Igaz, nyári szünet is van. Még nem láttam a stadi-ont, azt is útba ejtettem, egy kedves kis sportpálya, kb. 4-5 ezres befogadóképességgel. Az áruházban egy kis bevásárlás következett, ebédre 6 tojásból készült a rántotta, és a tovább indulásra is gondolni kellett, bizonytalan hogy lesz majd vásárlási lehetőség útközben.
Visszatérve a támaszpontomra az eddig felvett több mint két óra filmet akartam elmenteni a laptopra, hát nem sikerült, azért annyi károsodás csak érte a nedvességtől, hogy egyelőre a kazettát nem tudja visszacsévélni az elejére. Minden funkció jó, csak az az egy nem ami a mentéshez kellene. Hej-hej Murphy……!
Azzal tegnap el is felejtettem eldicsekedni, hogy viszont a halott telefont felélesztettem. Izga-tott, hogy a finn internet alól kikerülve hogy tudom tartani a kapcsolatot telefon hiányában az otthoniakkal. Tegnap délelőtt aztán kiültem a kikötőbe az asztalhoz, magammal vittem az egyetlen alkalmasnak tűnő célszerszámot, a 32 centis vadásztőrömet, és nekiestem a Samsung Galaxy 3 szétszedésének. Ha ezt, egy magára valamit is adó, de gyenge szívű telefonműsze-rész látta volna, hát végzetes lehetett volna számára. De aki mer, az nyer, egy óra múlva a teló feléledt. Beismerem, soha nem lesz már olyan, mint régen volt, ( a finommechanikai mű-szerem egy kis pusztítást vitt véghez a hajszálvékony drótok, nyomtatott panelek közt) de tele-fonálni, SMS-ezni lehet vele, és nem tudom hogy, de az érintőképernyőt is megcsináltam. Mindig tudtam, hogy a tudás hatalom!
Azért az útra feltöltöttem az akkukat, felvenni még tud a kamera, majd a sátorban neki kezd-tem Durrell egyik könyvének. Aminek természetesen édesded alvás lett a vége, de így is szán-dékoztam, sziesztát tartani. Ébredés után még az Artikum mögötti kis botanikus kertben sétál-gattam Maga az épület Finnország egyik legjobb múzeuma es kutatási központja, fő témája az élet kialakulása es alkalmazkodása Lappföldön és az Északi-sarkon, a körülötte levő gondo-zott kis kertben pedig a táj jellegzetes növényvilágának a gyűjteménye található, magyarázó táblákkal segítve a megismerést.
Hét óra körül kivonultam a szokott kis padomra a partra, és kezdődött a naplóírás, (amit most a sátorban fejezek be), képek feltöltése, Skype beszélgetések. Ma is voltak érdeklődők, sőt, egy helyi TV stáb is engedélyt kért, hogy egy pár másodperces videót készítsen rólam, és a felsze-relésről. Valószínű a zajló fesztivállal összefüggésben csináltak pillanatképeket az ez alka-lomból a városba érkező őrültekről, és csodabogarakról. Mindegy, itt sem sok ismerősöm él….
A sátorban most, így a negyedik napon már elég kaotikus az állapot, rendről már nem lehet beszélni, úgyhogy reggel korán kelek, idő kell az útra becsomagoláshoz. Ennek szellemében ma az egy kis film után szeretnék legkésőbb éjfélig elpihenni. Szép volt ez a pár nap!
53. éjszaka, Rovaniemi egyik parkjában, vadkemping. 66°30’14.34” 25°44’37.15”

Július 1. péntek, 54.nap
A mai nap mottója: mindenütt jó, de legjobb úton!
Hát igen, szép volt a hely, jó volt pihenni, de azért már nagyon viszketett a bicikliülés. És élet-veszélyes hogy mennyire el tud lustulni az ember szűk egy hét alatt. Reggel mikor elindultam, két km után égett a tüdőm, nem kaptam levegőt, csak tátogtam, mint a partra vetett hal. Kb. másfél-két óra kellett, míg beállt a szervezetem, és visszatért a megszokott tekerés közbeni közérzet.
Korán ébredtem, hét órakor már pakolni kezdtem, főztem a kávét. Rendezgetni volt mit, a parkban töltött napok nem a rendszeretet jegyében teltek. De mindennek, még a pár új csiz-mának is lett helye, érzékeny búcsút vettem a parktól, és nekiindultam. Rovaniemi nagyon a szívembe lopta magát. Nem akarom most elemezgetni, hogy miért, mi tetszett, mi nem, egysze-rűen az út eddigi legélhetőbb helyének láttam. És akárhogy figyeltem, nem találtam olyat, ami zavart volna. Minden a helyén, mindenből annyi amennyi kell, az emberek pedig tényleg EMBEREK.
Az időjárás is a kedvemben akart járni, még itt voltam, felhőtlen, 28-30 fokos igazi nyár volt, úgy, hogy a levegőben azért mindig benne volt a Sarkkőr üde lehelete, sosem volt a meleg zavaró, fülledt. Jól is esett a Helsinkitől idáig tartó út 12 napos folyamatos esőzései után. Ma is fél ötig remek idő volt, aztán beborult, most esik.
Indulás előtt még egy bevásárlás a Rinne-ben, felszerelkeztem az útra, reggelire pedig még benyomtam egy kilo gyümölcsös joghurtot. Rögtön a város után dombosra váltott a táj, kellett kapaszkodni, a forgalom viszont üdítően szerény volt. A várostól 10 km-re megint keresztez-tem a Polar Circle-t, a Sarkkört, mellette pedig egy tábla csalogatott egy rénszarvas farmra. Bementem, a fák közt hangulatos rönkházak, gazdasági épületek fogadtak, ember sehol. Néze-gettem, fényképeztem, és ahogy beljebb haladtam, már hallatszottak egy angol nyelvű idegen-vezetés foszlányai. Lejjebb ereszkedve pedig látszott a rénszarvasok karámja, benne három, nagyon kopott, éppen vedlő jószággal. Fényképeztem őket, persze abban a pillanatban odavá-gódott a gazda, és közölte, hogy 15 €u-ért fényképezhetek csak. Meggyőztem, hogy én tulaj-donképpen már ott sem vagyok, és így is tettem, eljöttem. Nem pont így akartam rénszarvassal találkozni.
Tovább tekertem, a bukkanók ellenére egész jól haladtam. Az utam ráfordult a 83-as útra, ami egész a svéd határig vezet, és amin még szerényebb volt a forgalom, fél óránként egy kocsi. Egy órakor egy nagyon kellemes kis tóparti erdei pihenőt jelzett a tábla, megálltam egyet nyújtózkodni, meg az ebéd csokis nápolyi is már izgatta a fantáziámat. Amíg lazítottam, két biciklis kanyarodott be, régóta az elsők. Jól felcuccolva két nő jött Pelló felöl, pár szóból ki-derült, ők belgák, és az ellenkező útvonalat járják be. Jó utat kívántunk egymásnak, elköszön-tünk és indultam tovább.
Épp hogy felgyorsultam, valami mozdult az út szélén, hát egy nagyszarvú rénszarvasbika állt, és barátságosan nézett rám. Rögtön a kontrába tapostam, hirtelen nem hittem a szememnek, hisz ezt kerestem, egy igazi, vadonélő rénszarvas élőben! Persze most alig bírtam előkaparni a fényképezőgépet, pedig ott volt a modell, tőlem 8-10 méterre. Ideges kapkodásomat aztán megunva, pár lépést beljebb húzódott egy fa mögé, így sikerült lekapnom. Aztán a hátam mö-gött nesz hallok, ott meg a párja jött ki az erdőből az útra, alig volt két méterre. Gyönyörűek voltak! Kicsit szaglászott az úttesten, majd elindult hosszában az aszfalton. 30 métert sétálha-tott, mikor egy lakóautó érkezése bezavarta a párja után a fák közé. Nagy élmény volt!
Később egy tanya mellett láttam még egy csordát legelészni és heverészni, de azok valószínű-leg háziasítottak voltak. Ami nem az igazi. Mind meredekebbek lettek a lejtők, és magasabbak a dombok. Már tolni is kellett, az út folyamán vagy háromszor, elég hosszan. Gyönyörű tájon jártam, sűrűn kattogott a fényképezőgép. Település az egész úton nem volt, tanyák bújtak meg szétszórtan a fák között.
Fél 5 körül megjelentek az első felhők, lassan összeálltak, és az idő is hirtelen lehűlt. Nem volt a mai cél Pelló, de egyre jobban belejöttem, jól is esett, és egyszer csak azt vettem észre, hogy lement a 100 km, és bent vagyok a városban. Gyorsan szétnéztem, és a templom mellett egy parkolóban találtam is egy alkalmas helyet a sátorozásra. 100 m.re van egy K-Market, reggel még fel tudom tölteni a készleteimet.
Amilyen gyönyörű nap volt, (egész úton azt éreztem, hogy az ilyenekért érdemes élni) olyan rossz lett sajnos a vége. Pakoláskor egy fuvallat, vagy egy rossz mozdulat hátravágta az után-futó tetejét, és az egyik napelem betört. Nem bírta a plexi az ütést, és mozaikosra robbant. Egyelőre a helyén maradt, de úgyis ki fog rázódni, kérdés a szílícium elemek mit csinálnak, de a törés miatt a fényáteresztés csökkent, és így a teljesítmény is szerintem felére. A másiknak semmi baja, de hiányozni fog a kiesés. Persze majd csak pár nap múlva derül ki a gyakorlat-ban, hogy mekkora a kár, de ez nem hiányzott, és nagyon elrontotta a napomat. De vesztesé-gek sajnos vannak, és még lesznek. Ki kell találni az alkalmazkodást hozzájuk.
Azért még a Skype ment, a fényképek is fent vannak, a mai film pedig úgyis elmarad, késő van már. Alszok, reggel pedig átlépek Svédországba. Pedig olyan szép nap lett volna a mai!
54. éjszaka, Pelló mellett, egy templom parkjában. 66°47’50.81” 23°59’27.76”

Július 2. szombat, az 55. nap
Utam hetedik országába, Svédországba érkeztem. Hét órakor már fent voltam, kicsit lustál-kodtam még, és vártam, hogy eldöntse az eső, hogy akar-e esni, vagy nem. Egyik percben ko-pogott a sátron, a másikban abbahagyta. Aztán erőt vettem magamon, és összepakoltam. Hi-deg szél fújt, a szokásos szerelés mellé felvettem a tréning felsőt is.
Legelőszőr a közelben levő K-marketbe mentem, felszerelkeztem az útra enni és innivalóval. A svéd koronával kapcsolatban volt egy rossz előérzetem, ezért is voltam óvatosabb. Egy km-t kellett tekerni, és a határon voltam. A két országnak a tengerbe ömlés előtt több száz kilomé-teren észak felé a Tomeälven nevű folyó a határa, és mint oly sok helyen, a határátkelő egy híd. A közel Duna-szélességű folyó meglepően gyorsan rohant a két part között, a hegyekben, ahonnan jön, jó nagy lendületet vehetett. Az átkelő természetesem csak formális, volt aki gör-korcsolyával ugrott át a túloldalról. Fényképek és kényelmesen átsétáltam az amúgy néptelen hídon. Minkét oldalon Pellonak hívják a településeket, csak a finn kisváros 7-8 ezres, míg a svéd oldali kis falunak 340 lakosa van.
Rögtön a pénzváltót kerestem, de a rossz előérzet beigazolódott, annak nyoma sem volt. Be mentem egy boltba, és megkérdeztem hol tudok pénzt váltani, mire sajnálkozva közölték, hogy hétfőig sehol. A Balti-államok óta nem találkoztam pénzváltóval. Nálunk egy városban 20-25 helyen váltanak pénzt. Általában a határokon is szokott eltérő pénznemű országok között len-ni. Itt csak a bankok váltanak, meglehetősen rossz árfolyamon, és szinte arcátlan, 10%-os váltási díjat számolnak fel. És persze a bankok a hétvégén zárva vannak, munkanapokon is 10-16-ig tartanak csak nyitva. Hát ezért voltam én előrelátó a bevásárlással. A másik dolog az, hogy igazán komolyabb város, ahol vélhetőleg van bank, az csak Kiruna, és nem valószí-nű, hogy oda hétfő 16-ig beesek. (még kb. 160 km.)
Az időjárás hirtelen megváltozása együtt járt a viharos széllel is, ami északnyugatról fújt, meglehetős erővel. Hát én épp arra megyek… Pech! Folytatódtak a kapaszkodók is, nem ve-szélyesek, de szinte végig csak egyesbe, 10-11 km-es sebességgel tudtam haladni. Mindjárt az út elején belefutottam egy 7 km-es felszedett úttestbe, javítják a 99-est. Az alapzaton kellett haladni, ami elég durva zúzott bazaltból, és földből állt. Először itt is csak egy pár száz mé-terre számítottam, de csak nem akart vége lenni. Úgy rázott, és olyanokat dobott a biciklin, hogy most örültem, hogy nincs protézisem, mert biztos lenyeltem volna. Pedig az én kis világ-járó kilométerfalómra jól láthatóan rá van festve hogy Citybike! A hét km. egy óra öt percig tartott. De legalább nem esett.
Aztán egy érdekes nevű település következett: Kassa. A kis falu után nem messze pedig az első erdei pihenő, és már láttam, hogy ezeket szeretni fogom az úton. Átlag 30 km-ként van, és pazarul felszereltek. Eddig kettővel találkoztam, mindkettő egy színvonalú volt. Farönkből készült kis ház az alap. Közepén tűzrakó hely, odakészítve a száraz fa mellé az újságpapírtól a gyújtósig minden. Körben padok, székek, kifaragott nyársak, teaforraló lábas, asztal, és egy fekvőhelynek kiválóan alkalmas ismeretlen funkciójú valami, szőnyeggel leterítve. Aztán kör-ben a kis faházakban WC, a másikban két évre elegendő felaprított száraz tűzifa, szabadtéren is asztalok padok, és tűzrakó hely. A falon emlékfényképek, az asztalon vendégkönyv, toll. Természetesen írtam bele.
30 km után a következő ugyanilyen volt, és mindkettő gyönyörű környezetben, a folyó partján. A harmadik persze amelyikben most vagyok, picit szerényebb, itt nincs az zárt tűzrakó és pi-henőhely, (pedig olyanban akartam aludni) a többi megvan. Így most a sátramban alszok, de lesz még útközben szerintem olyan, ahol ki tudom próbálni azt is. A kassainál kicsit megeredt az eső, be is álltam egy negyedórára, de aztán érvényesült a nagy szél jótékony hatása, elfújta a felhőket, ragyogó idő lett, és végül a szél is szünetet tartott.
Forgalom szinte semmi, volt olyan óra hogy csak egyedül tekertem az út közepén. Nem aka-rom elcsépeltté tenni a jelzőt a tájra hogy csodálatos, de nem nagyon van rá jobb szó. Szabá-lyosan robban az élet a növényvilágban. A hosszú, és feltehetően kemény tél szorításából ki-szabadulva hihetetlen intenzitással kezdik élni rövid aktív életüket a fák. (emlékszem még má-jus elején, indulás előtt néztem a környék időjárását, és alig két hónapja bevallom elgondol-kodtatott, hogy itt még nagy hó, és kemény mínuszok voltak) Most pedig minden zöldell, min-den ezer színben virágzik, látszik, hogy a növények ki akarják használni az itt bizony szűkre szabott jó időt. Nekik három hónap alatt kell leélni azokat a folyamatokat, amire a mérsékelt égövi rokonaiknak 8-9, a mediterránnak pedig 12 hónapja van. A magukat a szivárvány ösz-szes színeiben kellető színpompás virágokról pedig nekem a kérész jutott eszembe. Csak a virágok nem tánccal ünneplik rövid kis életüket, hanem azzal hogy varázslatos ruhákba öltöz-nek.
Erkheikkinél elágazott az út, és a 395-n folytattam Kiruna felé. A folyó, mint kísérő hűségesen mellettünk maradt, csak itt egy oldalág, a Tomaälven követ bennünket. Pontosabban ő a má-sik irányba siet. A part és az út közötti sáv tele van horgásztanyával, szombat lévén mindben zajlik is az élet. Nagyon sokan vannak kint a vízen is. Nem lehet egyszerű a sekély, de széles, hatalmas kövek közt sebesen bukdácsoló vízen lavírozni a csónakkal, és közben horgászni is. Az egyik pihenőben olvastam a kirakott, piros felkiáltó jeles figyelmeztetést, hogy a folyóban levő lazacok valamilyen parazitától fertőzöttek lehetnek, és az elkészítésükre, fogyasztásukra ajánlott szabályokat.
70 km-t mutatott az óra mikor ez a mostani pihenő felbukkant. Bár csak öt óra volt, eléggé elfáradtam, megálltam. Az égre sötét, fekete felhők jöttek vissza, és most ahogy írok, viharos szél cibálja a sátrat. Remélem holnap azért jó idő lesz. A vacsora meg volt, internetem már nincs, a mai családi kapcsolattartás elmarad. Megnézek egy filmet, és a végére szerintem aludni is tudok majd. Szép nap volt.
55. éjszaka, Pajala mellett egy horgásztanyán. 67°14’35.36” 23°14’45.80”

Július 3. vasárnap, 56. napja úton
Hát, mit mondjak, reggelre jól lehűlt a levegő. A felhők megmaradtak, a viharos szél is, és 7-kor nem volt több 8-10 foknál. Úgyhogy kabátban, hosszúnadrágban vágtam neki az útnak. Biztos valami hidegfront betörés volt, mert a mai nap nagyon nem akart menni a szekér. Egész nap fájt a lábam, a térdeim, alig volt erő bennük. Ezt a fájást még az induláskor, az első napokban éreztem, míg be nem járódtak az ízületek, izmok. De azért így is sikerült ma 85 km-t letekerni.
Indulás után nem sokkal elhaladtam a Pajala-i repülőtér mellett. Amilyen kicsi település Pajala, olyan komoly a repülőtere. Profi irányítótorony, nagy fogadóépület, tűzoltóautók, hatalmas pályatakarító gépek, és ahogy megsaccoltam, 2.5-3 km-es betonkifutó. Biztos egy ilyen Lappföldi területi reptér, viszont az is igaz, hogy egy gép sem volt a betonon, és tegnap délután óta én még repülőnek a hangját sem hallottam. Mindegy, van ha kell.
A kísérő folyó az maradt az út mellett, hol kiszélesedve és méltóságteljesen folydogált, hol pedig szűkebb, meredekebb esésű mederrészhez érve a hatalmas sziklák közt bukdácsolva, fehér tajtékot vetve rohant. Minden kilométeren egy-egy csodálatos fotótéma bukkant fel.
Ahol az út egy kicsit eltávolodott a víztől, ott a legkeskenyebb sávon is rögtön horgásztanyák, hétvégi házak nőttek ki a fák között.
Ha Finnországot a tavak országának nevezzük, akkor Svédországnak legalább is az északi, Lappföldi részére a folyók országa elnevezés illik igazán. Tavat talán egyet láttam, (biztos van több is) de olyan összefüggő tórendszerekkel, mint a szomszédban, nem találkoztam. Viszont a mai viszonylag rövid távon, 3 hídon is keresztülmentem.
Aztán ma találkoztam még egy állatfajtával, farkasokat láttam! Az út eltávolodott a folyótól, és sűrű fenyves fogta közre kétoldalt, sűrű, de alacsony aljnövényzettel. És ahogy tekertem, nagyon érdekes volt, mert először a szagukat éreztem meg. Aki volt már állatkertben, vagy vadasparkban farkasok kifutójánál, az tudja miről beszélek, elég jellegzetes aroma. Hirtelen szippantottam bele, azonnal tudtam mit érzek, (bár egy pillanatra beszagoltam a kabátom alá, nem-e a dezodor hatása múlt el) de a következő pillanatban már megláttam a falkát. Megle-pődtem, és rögtön a kontrára léptem, de fényképezni reménytelen volt. Szerintem olyan 150 méterre lehettek, 6-8 ordast láttam tisztán, bár a borús idő miatt elég félhomály volt a fák között. Fejüket leszegve, lassan haladtak, néha villant egyik-másik az aljnövényzetbe, valószí-nű földi kutyákat vadásztak. Az útra ügyet sem vetettek, szerintem megszokták már, és a gyor-san suhanó járművekben biztos nem a zsákmányt látják. A nyomaikkal már tegnap is, ma is találkoztam, az út mellett, vagy alig beljebb több helyt láttam, és fényképezetem is nagy állat, feltehetően rénszarvas letisztított csontvázát, gerincét, lábcsontjait. Egyik helyen pedig még nem is túl régi, még nem befejezett tetem feküdt az úthoz közel.
Odébb egy tájékoztató egy középkori vaskohó megtekintésére invitált a folyó partra. A parko-lótól jó négyszáz métert kellett gyalogolni a sűrű erdőben a célig, de az a rövidtáv is maga volt a pokol. Szúnyogok olyan agresszív, kiéhezett hada vetette rám magát, hogy az félelmete-sebb volt minden vadállatnál. Belerepültek a fülembe, szemembe, orrlyukamba, a számon meg nem is mertem lélegezni. A rövid távon négyet láttam azokból a fekete szőrű, rendkívül fürge, állatkákból, amik szerintem azonosak a földi kutyákkal. Egy villanás csak mindig, és már el is tűnnek a legközelebbi lyukban. Itt, ahol megálltam éjszakázni, már itt is láttam kettőt.
A kohó egy apró kis dombon állt a zúgó, sebesen rohanó folyó partján. Tájékoztató rajz és szöveg mutatta a korabeli kohászat feltételezett mikéntjét, a szöveg szerint 1670-ben még állí-tottak itt elő vasat. A kohó belsejére érdekes mintázatot rajzolt a megdermedt fém. Volt ott piknikasztal, tűzrakó hely, minden, de abban a szúnyoginvázióban nem hiszem, hogy valaki is ott akarna piknikezni.
Ma is kb. 3 óra volt mikor végre a nap előbújt, és ereje az van, mert abban a pillanatban le lehetett venni a kabátot. Még dombosabb részek következnek, az emelkedők egyre durvábbak lettek, már nem mindegyiket lehet pedállal leküzdeni. Az út töltésen fut, az aljnövényzet az út mellett sok millió szúnyogot rejt, ott meg sem próbálom a táborozást. Fél hat körül láttam meg a várva-várt táblát: erdei pihenő. Egy régi vízimalom épülete köré létesített objektum, WC, tűzrakó, padok, stb. Van két faház is ahol kényelmesen lehetne éjszakázni, de töröttek az ablakaik, a szúnyogokat lehetetlen kirekeszteni, ezért maradtam a sátor mellett.
Mikor megálltam, megrohantak, úgyhogy első volt a riasztóval lekenni magam, az 1-2 órát tényleg távol tartja őket. Gyorsan tüzet raktam, a füst is segít ellenük, plusz a vacsora kolbá-szaimat is megsütöttem a parázson. Jóllaktam, mindjárt éjfél, a nap már lebújt a fák mögé, és ahogy nem függőlegesen süt, rögtön 10 fok alá megy a hőmérséklet. Hideg éjszaka lesz. Reg-gel indulás tovább, este már Kiruna közelében szeretnék lenni.
56. éjszaka, valahol a svéd rengetegben. 57°31’08.82” 21°58’28.63”

- Ha nem haragszol, egy szituációt képzelek el. Adva van egy sötét, de olyan igazi, csillag-talan sötét erdő, ami a szélben susog. Tudod, hogy olyan vidéken vagy, ahol farkascsordák járnak. A nyomaikat, a gerincig lecsupaszított rénszarvasokat láttad. Ahogy ott leírtad, az éj-szakai neszezésüket hallottad, sőt a falkát nappal láttad is. Szóval a kérdés, bármilyen sztere-otip is, adja magát: nem féltél?
- Most akkor egy sztereotip visszakérdezés: mitől kellett volna félnem? De félre a poénkodást, igen, nem féltem egy percig sem. A farkasok, ha nem támadják meg őket, az embert sohasem közelítik meg 1-200 méternél közelebb. A farkasnak az ember nem poten-ciális táplálék, nem ellenség, hacsak az ember nem támad. Én nem támadtam, hanem csak szemléltem. És szerettem volna még közelebbről szemlélni, még közelebbről megfigyelni őket, röviden, még közelebb kerülni hozzájuk. Minden tekintetben.
Azt meg a tapasztalat mondatja velem, a közel hatvan év szomorú tapasztalata, hogy félni sohasem az állatoktól, sőt még csak nem is az ismeretlentől kell, hanem a nagyon is megis-mert embertől. Talán épp azért, mert már nagyon is megismertük az embertársainkat. Tudom, ez szomorúan hangzik, de így van.

Július 4. hétfő, az 57. nap (mellesleg a franciák nemzeti ünnepe)
Vágyam teljesült, nemcsak hogy Kiruna közelében vagyok, hanem bent a városban.
Az időjárásnak nagyon nagy szerepe lehet mind a mentális, mind a fizikai állapotomra. Reg-gel felébredtem, ragyogott a nap, hát ragyogtam én is. Összepakoltam, egy szerény reggeli, a szokásos kávé, gyógyszerek, majd start. Kibirkóztam a szerelvényt az útra, felszálltam rá, körbe néztem, és rájöttem, hogy remekül indul a nap.
Az ég vakító kékjébe csak néhány áttetsző fehér felhő kúszott be, mint pár elnagyolt ecsetvo-nás, az út két oldalán díszsorfalat álló fák zöldje az éles fényben smaragdként ragyogott, né-ma csönd volt, előttem és alattam pedig egy messze futó aszfaltcsík, kell ennél több? Úton vagyok. 16 éves lehettem mikor elolvastam Jack Keruack Úton c. könyvét. Nagyon tetszett, és meghatározó könyvélmény volt számomra. Azt az érzést fogalmazta meg, amit az ÚT, az UTAZÁS nekem jelent azóta is.
Hol volt már a lábfájás, a gyengeség….! Még az út is kisimult, forgalom szinte semmi. A tiszta reggeli levegőben nagyon messze el lehetett látni. Elég magasan voltam ahhoz, hogy a távoli dombokat, és már az ígérkező hegyvonulatokat is tisztán kivegyem. És mindent két szín uralt, a kék és a zöld.
Vittangi előtt pár kilométerrel az út mellett két rénszarvas bika téblábolt. Az egyik állt, a má-sik feküdt. Megálltam, lefényképeztem, lefilmeztem őket, csak kíváncsian bámultak, nem moz-dultak. Letámasztottam a fogatot, és elindultam feléjük. Akkor a fekvő feltápászkodott, és már láttam, hogy kár volt megzavarni őket, a fekvő sérült volt, a jobb hátsó lábát nem tudta hasz-nálni. Az egészséges őrizte, vigyázott rá. Pár lépést arrébb bicegett, majd megállt. Otthagy-tam őket, szegénykémnek nem sok esélye lesz egy farkas falka ellen.
Vittangiba érve először is bankot kerestem, ideje lett volna már svéd koronát váltani, már reggelim sem volt, a vizem is elfogyott. Elsőre nem találtam, megkérdeztem egy járókelőt. Ő a boltba irányított, majd ott váltanak. Kicsit gyanús volt, de ahány ház, annyi szokás. És való-ban volt egy kis sarok elkülönítve, a banki tevékenységre utaló felszereléssel, reklámokkal. Sorra kerültem, mondtam, hogy váltani szeretnék pénzt, na, azt nem lehet! Remek! Kérdeztem, hogy hol váltanak, kézenfekvő volt a válasz: legközelebb Kirunában. Csak az még 75 km volt. Nem sok választásom volt, kértem, hogy ivóvizet valahol tudnak-e adni, bevittek a bolt kony-hájába, és ott teleengedtem az 5 literes ballonomat. Legalább inni van mit, különben sem jó tele hassal tekerni…… Hát akkor irány Kiruna.
A városka kijáratánál benzinkút, bementem gumikat ellenőrizni, elég rég tettem. És rögtön össze is jött az út első gumicseréje, igaz defekt nélkül. Felnyomattam a bicikligumikat 5.5 atm.-ra, majd az utánfutóét akartam. Igen ám, de annak olyan huncut, általam soha nem lá-tott szelepe van, amit nem baj, hogy én nem ismertem, de a kút kompresszor csatlakozója sem tudott vele mit kezdeni. Előrelátó voltam, még otthon vettem egy adaptert, amivel a biciklisze-lepek átalakíthatók motorszelepre. A lábpumpám, amit az útra hoztam, ugyanis csak ezzel a típussal bír. A szelep ezen is kifogott, és a sok próbálgatásnak az lett a vége, hogy még az ad-dig benne levő összes levegő is elment. Volt egy lapos gumim, amit semmivel sem tudtam fel-fújni, tehát cserélni kellett.
A tartalék, amit otthon vettem, szerencsére motorszelepes volt. Megemeltem a rakott utánfu-tót, kivettem a kereket, külső le, és kicseréltem a jót egy másik jóra. Felfújtam, beszereltem, és már indultam is tovább. Remélem, egy hónapig megint bírják.
A városban az utam átszámozódott 395-ről 45-re, ezen mentem tovább. Érződött, hogy lassan, de emelkedik az út. Tolni nem kellett, de csak egyesben, 10-12-vel bírtam tekerni. Tegnap hiá-nyoltam a tavakat, és lám, csak szólni kellett, mára már volt tó. Elég sok, de mind csak látótá-volságnyira az úttól, egyik sem simult mellé.
27 km-t tekertem így le, és az utam belecsatlakozott a délről jövő E10-be. És ezen már ugrás-szerűen megnőtt a forgalom, és visszatértek nagy „kedvenceim”, a kamionok is. Pedig de nem hiányoztak! Hát igen, Kiruna nagy iparváros, Narvik pedig kikötő. Sajnos ezzel a pár napja tartó álom is véget ért, ahogy közeledtünk, úgy kúszott vissza a civilizáció az összes átkával együtt. Vége lett a csendnek, a nyugalomnak, a jó levegőnek. Igen erős forgalom mellett, eny-hén, de folyamatosan emelkedő úton tekertem le a nap hátralevő részét.
Az erdők is visszahúzódtak az út mellől, átadták a helyüket a különböző üzemeknek, gyártele-peknek. Volt egy, igen nagy komplexum, nem tudom mivel foglalkoztak, de olyan fojtó kén szag volt +/- 10 km-es körzetben, mint a fűzfői nitrogénművek mellett szokott lenni.
Eltűntek az erdei pihenők, buszmegállónyi öblök voltak 500 méterenként az utódok. Éjszaká-zásra alkalmas hely egyszerűen nem volt, így bár eredetileg a város előtt akartam sátrat ver-ni, kényszerűségből be kellett tekernem. Fél 7 volt mikor igencsak kimerülve beestem egy, a külvárosi házak közt levő frissen nyírt füvű kis mezőre. Egy éjszakára jó. Megterhelő nap volt a maga 93 kilométerével. Nem baj, ennyivel is előrébb vagyok. Innen már nem mehetek to-vább bank, pénzváltás, és egy nagy bevásárlás nélkül, megint kihalt 2-3 nap következik. Most ¾ 11 van, a nap lejjebb ment, hirtelen beállt a hideg. Vacsorára visszatértem a jó kis zacskós leveseimhez, bár nem ártana a gázzal spórolni, nagyon ürül a palack. Nem tudom hol sikerül majd utántölteni. Internet itt sincs, illetve van wifi, csak mindegyik le van védve. Talán holnap a centrumban. Ma is jót fogok aludni.
57. éjszaka, Kirunában. 67°50'56.88" 20°16'09.25"

Július 5. kedd, az 58. nap
Tényleg jót aludtam, egy kutyáját sétáltató nő kiabálása ébresztett 7.10-kor. Az időzóna, el is felejtettem írni, visszaállt, tehát annyi az idő, mint otthon. Kávé volt a reggeli, majd indultam bank keresésére. A város is elég dimbes-dombos, még tolni is kellett a bringát. Benavigáltam a központba, ott egy kupacban rögtön három pénzintézet is volt. Úgy választottam, hogy me-lyik nyit hamarabb. Korán volt még, az utcákon szinte egy lélek sem járt. Általában minden 10-kor nyit. Így a választott bank is, ahol végre sikerült szereznem svéd koronát. Előre látó voltam, nem akartam úgy járni mint itt, vettem norvég koronát is, annyit ami addig kitart, míg a következő járandóság meg nem érkezik a kártyámra. Nem kifizetődő ez az oda-vissza válto-gatás, mert az, amit korábban írtam, a 10%-nál több illetékről, az itt is érvényes volt.
Aztán városnézésre indultam. Kirunát három oldalról hegyek veszik körül. Egyelőre! Pár évti-zed múlva másmilyen lesz a térkép, ugyanis ezeket a hegyeket most módszeresen elbontják. Ha a földrajzos emlékeim nem csalnak, (sajnos internet nélkül nem tudom leellenőrizni) a hegyek hatalmas vasérc tartalékokat rejtenek. Teraszos kitermeléssel, külszíni fejtéssel bontják fo-lyamatosan a követ, és messziről csak azt lehet látni, hogy hatalmas dömperek sürögnek, mint a hangyák, hordják le a hegy lábához naponta ezer meg ezer fordulóban az ércet. Ott egy egész komoly üzem, és egy nagy pályaudvar fogadja őket, és az előkészítés és berakodás után kb. óránként indulnak a hatalmas rakott szerelvények Norvégia irányába. Mivel a hegyek közt egy az utunk ezekkel a vonatokkal, sokkal találkoztam, és volt időm a rendszert megfigyelni a közlekedésükben. Kétegységes bivalyerős villanymozdony húzza a kilométernél hosszabb, kb. 80 kocsis szerelvényeket. Az üres szerelvények ugyanilyen ütemesen jönnek vissza.
A városközpontban egy sétáló utca van, eköré a kb. 400 méter köré csoportosulnak az üzletek, áruházak, egy-két étterem, presszó. Az idő remek volt, délkörűre benépesült a központ. Meg-lepő módon igen sok színes bőrű embert láttam. A jellegzetes vonásaikról könnyen felismerhe-tő eszkimókon nem csodálkoztam, a sok fekete bőrűn egy kicsit. Több helyt próbálkoztam in-ternet kereséssel, sehol nem jártam sikerrel.
A belső mag körül mini-lakótelepek vannak, ugyanolyan színtelenek, mint otthon. Van aztán a magánházas övezet, ahol vannak elegáns kis házak, de messze elmaradnak a vidéki eddig lá-tottaktól. Két és fél napig csak tátottam a számat az útközben látott kis mézeskalács házakon, azon a hihetetlen precizitással elegyes szereteten, ahogy a lakóhelyüket rendben tartják, gon-dozzák, és folyamatosan szépítik az emberek. Itt, a városban ez nem volt látható. Sok ház tűnt lakatlannak, akkora gaz verte fel az udvarát, de végül látszottak az élet nyomai, és igen sok udvar bátran felvehette volna a versenyt egy szemétteleppel.
Nem voltak gondozottak igazán a város közterületei sem, (kivéve a legbelső részt) valahogy hiányzott az egész városból az a pár nap alatt megszokott, és megszeretett csín. Ami egyetlen magánház udvarából sem maradhatott útközben, az a zászlórúd volt. Legtöbbjükön felhúzva a nemzet zászlaja, némelyiken nem, de a 8-10 méter magas rúd az elengedhetetlen volt. Kíván-csi lennék jelent-e valamit a zászló fent léte. (Otthon tartózkodás, huzamosabb távollét, stb.)
Na itt, ez sem volt sehol.
Elsétáltam a Templom-dombra, nyitva is volt a szerintem evangélikus templom. Talán nem is igazán meglepő, csak nekem szokatlan, hogy az egész, nagy épület, és a tőle különálló ha-rangtorony is kívül-belül tisztán fából van. Ezt már megfigyeltem az eddigi két skandináv or-szágban, hogy amit meg lehet fából csinálni, építeni, azt abból készítik el. A házak 99%-a, nagy, többemeletes középületek, szállodák épülnek fából, de ugyanígy abból vannak a villa-mos távvezetékek tartóoszlopai is, és még ezer példát lehetne sorolni. Igaz, teljesen kézenfekvő hogy azt használják leggyakrabban, amiből nekik a legtöbb van.
Aztán mikor úgy éreztem, hogy a lényeget láttam, bementem egy áruházba, és bevásároltam. Kenyeret, olajos halakat, margarint, sajtot, és elősütött mini fasírozottat. Gyakorlatilag, amit a bankban beváltottam, mind el is költöttem. Felkészültem az útra. Minden meglehetősen bor-sos árú, (1 kg. Kenyér 1000 Ft.) a megfelelő mennyiségű ásványvíz is egy vagyon lett volna, így azt kihagytam. Bementem az üzletközpontban egy virágárushoz, és megkértem a hölgyet, hogy adjon ivóvizet. Bevitt a konyhába, és megtöltöttem a nagy ballonomat és a kis üveget is, így hét liter vízzel vágtam neki az útnak.
Ahogy elhagytam a várost, megint egy más világba csöppentem. (Az út során már sokadszor)
Most a sarkvidéki hegyek közé értem. Az út mellől eltűnt a fenyőfák és nyírfák sorfala, csak egész alacsony, már inkább pár ágas bokorként növő nyírek voltak csak. Ezzel a látóhatár kitágult, és a szélén már bizony havas hegyek sorakoztak. Az út épp arrafelé tartott. A he-gyekből sebesen rohanó kis patakok, gyorsfolyású folyócskák hozták az olvadó hó levét, és gyűjtötték össze a völgyekben hatalmas tavakba. A nap ragyogóan sütött, jó idő volt egész nap, a levegő kristály tiszta, szinte harapni lehetett. A civilizáció és hozadéka megint eltűnt, a forgalom meglehetősen gyér volt egész nap, legnagyobb részt lakóautókból és lakókocsis sze-relvényekből állt. A fekete bőrbe burkolt motorosok is elég sokan voltak, bömbölő masztodon-jaikon törték meg a madárdalos csendet. Biciklis nem volt.
Szinte minden szembejövő kifejezte szimpátiáját valamilyen üdvözlés formájában, vagy egy villantás, egy rövid duddantás, de leginkább lelkes integetés formájában. Jól esett. Az út, attól függetlenül, hogy szinteket küzdött le, és hol 600 méter magasan jártam, hol egy tó völgyébe ereszkedetem le, kellemesen és nagyon jól megtervezetten járható volt kerékpárral is. Sokat mond az, hogy Kirunátol 66 km.-re álltam meg esti táborozásra, és eddig végig nyeregben jöttem, egyszer sem kényszerültem gyalogos mászásra. Igaz hogy sok volt a megerőltető teke-rés egyesben, de nem kellett fel-le ugrálni.
És mivel a forgalomra sem kellett feszülten koncentrálnom, ráértem nézelődni. Volt mit. Most nem kezdek el ódákat zengeni annak a szépségéről, ami körülvesz, amiben vagyok, de lehetne. Leírni, szavakkal elmondani, de még fényképen vagy filmen megmutatni sem lehet azt a komp-lex érzést és élményt, amit ez a közeg nyújt. A növényvilágnak, a víznek, a szikláknak és az égboltnak ez az összhangja, a természetnek ez az utánozhatatlanul tökéletes egysége leírhatat-lan, ezt látni és érezni kell.
Fél hatkor értem ide a Torneträsk nevű hatalmas és fenséges tó partján levő autós pihenőbe, ahol minden megszokott jó megvan a kényelemhez. Lent az érintetlen partvonalú tó, körben a pihenő fölé magasodó havas hegycsúcsok, 50 m-re egy zúgó hegyi folyó torkollik a tóba, hát, azt hiszem, elmondhatom, hogy az út eddigi legszebb helyén éjszakázom ma.
A parton tűzrakó, faház, asztalokkal, fekvőhellyel, nemrég készülhetett el a kényelmes kis éj-szakai menedék. Csak azért nem mentem le, mert a meredek lejárón a biciklit nehéz lenne le, de főleg felhozni. Tüzet gyújtottam, elkészítettem vacsorámat, és telepakoltam a hasamat. Kell az energia a holnapi napra. A nap most kicsit elbújt a hegyek mögé, és elég erős szél fúj. A naplót is kint az asztalnál kezdtem el, de a sátorban fejezem be, nagyon gyorsan 8-9 fokra hűlt a levegő, és erős a szél. Sok ilyen nap kellene.
58. éjszaka a Torneträsk tó mellett. 68°15'30.09" 19°29'14.60"

Július 6. szerda, 59. napom úton
Kegyetlenül nehéz, és kimerítő nap van mögöttem. De gyönyörű! A mai szakasz olyan volt, hogy az utolsó fellelhető erőtartalékot is kivette belőlem a megtétele. A végén már csak a dac hajtott, de itt vagyok utam nyolcadik országában, Norvégiában.
Reggel szokás szerint hét körül pattant ki a szemem, az én kipattanásom a sátorból már meg-fontoltabb volt, nevezzük inkább kimászásnak. A szokásos reggeli forma, minden porcikám fájt, és mintha ólomból lett volna. Bemelegítésként lesétáltam a tópartra, és túlestem a reggeli tisztálkodáson. Igazán frissítő volt, ami ha belegondolunk, hogy a hegyekből lezúduló olvadt hólé tölti fel ezeket a tavakat, nem is meglepő. Mindegyik zúgó patak, vagy már hegyi folyó-nak nevezhető rohanó víz, amivel ma az út közben találkoztam, kristálytiszta, és jéghideg volt. Nem akartam kísérteni a jó szerencsémet, és pont itt levizsgáztatni az épp hogy meggyógyult hasnyálmirigyemet, de szerintem nyugodtan inni lehetne belőlük.
Ugyanilyen átlátszóan tiszta a tó egész vize is, nagyon mélyre le lehet látni a fenekére. Ma is még egész nap a Torneträsk mellett haladtam, szerintem a mi Balatonunknál jóval nagyobb méretekkel büszkélkedhet. És nagy előnye, amiben persze szerepet játszhat a jócskán a Sark-körön túli fekvése is, hogy a part szinte érintetlen, és ahogy elnéztem, szinte megközelíthetet-len. Egy-két település van csak körülötte, az is mind az E10 út mellett a déli oldalon, az északi oldala érintetlen, útmentes, és szerintem igen nehezen megközelíthető. Mindenesetre előnyére válik.
Az induláskor már belefutottam egy jó kis gyaloglós emelkedőbe, amivel tegnap egész nap nem találkoztam. Nagyon nehezen akart beindulni a normális menet, pl. független a megiz-zasztó starttól, fél óra múlva megálltam, kipakoltam, és beöltöztem. A felhőtlen, ragyogó kék ég, és napsütés ellenére jéghideg, és szinte viharos szél fújt északról. Jellemző a haladásomra, hogy három óra alatt tettem meg 20 km-t. Elég gyönge teljesítmény!
Bár a délután sem volt erősebb. A forgalom összetétele hasonló volt a tegnapihoz, nagyrészt lakóautók és lakókocsis szerelvények, pár motoros, elég sok kamion, és buszok. Második nap-ja naponta többször találkozom a Kiruna és Narvik közt közlekedő ingajáratú busszal, a sofő-rök már integettek mikor visszafelé jöttek szembe. Összefutottam két szembejövő biciklissel is! Franciák voltak, egy férfi és egy nő(!), jól felpakolva fogyasztották a kilométereket. Üdvözöl-tük egymást, és ki-ki ment a saját irányába.
Egy nagyobb településen jöttem keresztül egész nap, Abiskón. Itt van az azonos nevű Nemzeti park központja, komoly kutató központtal, jól felszerelt turista központ, szálláshelyek minden fajtája, sí központ, és helikopter bázis. Az utóbbiból legalább öt volt az út mellett, bérelhetők, (gondolom meglehetősen borsos áron), és az egyforma piros szitakötők közül elég sok van a levegőben. Sokan bérlik úgy sétarepülésre, mint megközelíthetetlen, de ígéretes horgászhe-lyekre való eljutásra, vagy esetleg ezek becserkészésére. Szívesen mentem volna én is egy kört, csak fogalmaim vannak, milyen lehet a levegőből ez a táj, ha a földről ilyen csodás.
A tüdőtágító kaptatók néha felvittek a hóhatár fölé, és már alattam voltak a hófoltok. Feléledt a gyerek bennem, és az egyiknél, ami megközelíthetőnek látszott, leraktam a bringát, és lesé-táltam (másztam) az úttól kétszáz méterre, hogy gyúrjak júliusban egy hógolyót. Akkor még nem tudtam, hogy kár volt fáradni, az esti táborhelyem mellett bőven van belőle.
Egy útszéli margarinos kenyér ebédre álltam csak meg egy húszpercnyire, amúgy, leszámítva a fényképezés-filmezés miatti egy perceket, és a levegővételi félperces szüneteket, egyfolytá-ban jöttem. És még így is nagyon lassan fogytak kilométerek. Még szerencse hogy ilyen ózon-dús, igazán tiszta hegyi levegőt kapott a tüdőm, szmogban nem tudom, hogy bírta volna.
A tájról, ami körbevett, már nem áradozok. Délután már fényképet sem nagyon készítettem, azzal a hátsó gondolattal, hogy az eddigieknél szebbet már úgysem lehet csinálni, akkor meg minek. És mint az út folyamán eddig mindig, ha a szépség egy új fajtájával találkoztam, két nap alatt szinte megszoktam. Remélem nem nagyképűség azt leírni, hogy már természetesnek vettem, veszem azt, hogy ilyen paradicsomi környezet vesz körül.
És amellett, hogy a szépnek ez az ilyen intenzitású, ilyen töménységben kapott zuhataga meny-nyire jó hatással van az idegrendszerre, a lélekre, van ám ennek egy elég veszélyes oldalhaj-tása is. Mert szívom magamba, töltődök fel a világ általam eddig még ismeretlen csodáival, a nagybetűs SZÉPPEL, ma egy párszor elgondolkodtam rajta, hogy Úristen, mi lesz, ha ennek az útnak vége? Hogy fogok tudni visszailleszkedni a, valljuk be nem igazán idilli otthoni kör-nyezetbe, állapotokba? Többször vagyok, voltam olyan helyen, pl. este egy tóparton, vagy erdőben, vagy hegyoldalban ülve, mikor előttem ott feküdt az a világ, amilyenben öröm élni, amilyenben szeretnék élni, és amilyenben érdemes élni, akkor azt kérdeztem magamtól, hogy tovább menjek, minek menjek tovább? Mert valljuk be, a Paradicsomból még a normális Földre sem öröm visszatérni! És mikor ezekért a gondolatokért magamra ripakodtam, a saját válaszom az volt, hogy nem igazán szégyellem magam! Kellene?......
Délután, ahogy kezdtem, már csak a dac hajtott előre. Úgy döntöttem, hogy az éjszakát már norvég földön töltöm, és ezért másztam mind magasabb dombokat, hegyeket, bőven túlteljesít-ve a szokásos hatórás megállást. Fél nyolc volt mikor a határra értem, ami pont olyan elha-gyott és céltalan volt, mint az eddigi EU határok. Tépő, jeges szél fújt, mikor a fényképezéshez letámasztottam a szerelvényt, igencsak figyelni kellett, mert majd feldöntötte. A határtól kb. 500 m-re már kint volt a pihenőhely tábla, de ez igazából egy magaslati parkolóhely. De ak-kor már mindegy volt. Itt mellettem a csupasz sziklák közt még hófoltok vannak, a szél tépázza a sátrat, és bár éjfél van, a nap a horizont felett most húzódik át keletre, hogy egy-két óra múlva felkeljen, a hőmérséklet már csak hét fok.
Bevacsoráztam, volt még fél kilónyi a mini fasírtokból, beöltöztem négy pulóverbe és a sza-badidő ruhába, a mai filmnézést kihagyjuk, jól fog esni bebújni a hálózsákba, és aludni.
59. éjszaka, Norvégiában a határ mellett. 68°26'19.89" 18° 05'45.42"

Július 7. csütörtök, az utazásom 60. napja
Három norvég lakókocsi éjszakázott mellettem, a legközelebbiben egy család, apa, anya, kis-lány. Voltak vagy jó húsz méterre, de a papa úgy horkolt, hogy éjszaka egy párszor felébred-tem rá, és reggel 7 előtt is az volt az ébresztőm. Azt csak elképzelni tudom, hogy milyen hang-erővel szólt ez „házon belül”. Nem baj, gondoltam, hogy nehéz 45 km. áll előttem. Pár falat szerény reggeli, olajos hal, a legmeguntabb dolog, az összepakolás, majd elindultam.
Az első, ami szemet szúrt, a csupasz sziklák rengetege. Eltűnt a növényzet, illetve kimerült mohában és zuzmóban, ami a sziklákon nőni tudott. A majdnem fekete színű kövek az idő által legömbölyítve, mint hatalmas kavicsok feküdtek egymáson. A mélyedéseket vagy hó, vagy hólé töltötte ki. Száz és száz jéghideg, kristálytiszta vizű tóba gyűlt az olvadó hólé, és ha az egyik magasságon a mélyedést, mint medrét kitöltötte, akkor vagy egy gyorsfolyású patak, vagy ha a sziklának hirtelen lett vége, egy vízesés alakult ki, és ezen az úton kereste a víz az újabb, a nagyobb gyűjtőhelyet. A táj több tízezer éve kialakuló jellegének megfelelően, így alakulnak ki a szemünk láttára a különböző nagyságú vízelvezetők. Igaz, ez a jelleg változik, hisz a hó mennyiségétől, és az olvadás gyorsaságától függően a víz ereje, és ezzel a környezetformáló hatása is évről-évre változik. Új medrek formálódnak, új vízesések alakulnak, új tavak kelet-keznek évről-évre. És ebben a folyamatosan változó tájban lehet csak felismerni igazán a ter-mészet szépségét.
Az út kedvem szerint indult, hisz tegnap nagyon magasra jutottam, és gondoltam, hogy innen már lefelé fog vezetni. Így is volt, az első tíz km. húsz perc alatt fogyott el, ami már szinte szá-guldás! Egyedül voltam az úton, az autós turisták későn kelőek. Az út mellett, a kis tavak, fo-lyók partján szétszórtan mindenütt kis faházak. Nem tudom állandó, vagy csak hétvégi lakó-helyként szolgáltak, de olyan takaros, gondozott volt mindegyik, hogy mindkét célra szívesen elfogadtam volna.
Az egyik kanyarból kijőve hatalmas figura, egy Troll fogadott. A láthatóan nem működő út menti vendéglő reklámalakja lehetett a nagymosolyú, de kevés fogú alak. Ötletesen találták ki, a bal kezében levő bot, amire támaszkodik, egy élő nyírfa. Na, itt azért befékeztem, és egy em-lékfotó erejére kipakoltam az állványt.
Ezzel a nagy lendület meg is tört, az ereszkedéstől elfogyott a magasság, de újabb hegyek kö-vetkeztek, amikre fel kellett jutni. És innentől Narvikig erről szólt az út, meredek száguldások, és kimerítő kapaszkodások váltották sűrűn egymást. Az, amit este éreztem, nem múlt el egy alvással, rendkívül kimerült voltam. Lehet, hogy korábban leírtam, hogy ezen az úton tulaj-donképpen vizsgáztatom is magam, a teljesítőképességem határaira is kíváncsi vagyok. Arra, hogy hol van az pont, amikor a test, azt mondja az akaratnak, tehát az elmének, hogy ennyi, innentől nem tudom a parancsaidat teljesíteni. Nos, ez a pont vészesen közel volt.
Az idő tiszta volt, és egy kanyarból, nagy magasságból egyszer csak egy csodálatos panoráma bukkant elő. Nem véletlenül egy kilátó-megállót is raktak a szűk út mellé, rögtön kikanyarod-tam ide. Előttem volt, mint egy festményszerű térképen Herjangsfjord, távolabb az Ototfjord, a két partján égbeszökő havas hegyek, bal kéz felé a nemes ívű Rombaksbrua híd, ami a fjord fölött átvezet Narvik felé, és valahol a távolban ott ködlött maga az úti cél is. És ez volt az a szükséges adrenalin-fröccs, ami egy időre átlendített a holtponton, és egy pár fénykép, és tíz perc szótlan csodálat után tovább bírtam jönni.
Onnan lefelé vezetett az út, csak fékeznem kellett, és percek alatt ott voltam az E10-E6 elága-zásánál. Innen a két út egyben vezet egy darabig észak felé, majd 14 km. után válik el egymás-tól. Az 10-es, amin eddig jöttem kanyarodik ki Lofotenre, és mint az út melletti tájékoztatóban olvastam, V. Olav király megvalósult álmaként a maga 370 kilométerével a félszigetet is be-kapcsolja a turizmus és a hatalmas ország vérkeringésébe. 1958-ban kezdték építeni, és az alagutakkal, hatalmas fjordhidakkal, hegyeket és vizeket leküzdő út megépítése hatalmas em-beri teljesítménynek számít.
A másik ág, ami dél felöl, Oslóból érkezik több mint 1400 km-ről, és amit nekem le kell még győznöm, észak felé folytat Nordkapp, az Északi-fok irányába. Az elágazásnál egy pillanatra megálltam, és elgondolkodtam rajta, hogy ha már ennyire feljöttem, (már 360 km.-re északra vagyok a Sarkkörttől) akkor már elugorhatnék az Északi sarkra is. De aztán gyorsan belát-tam, hogy elég hülyén nézne ki a szerelvényem sítalppal, így lemondtam a kis kitérőről, és egyelőre Narvik felé vettem az irányt.
Sajnos még volt hátra 15 km. Nem is akármilyen 15! A hídig egyfolytában emelkedett az út, és a hídra olyan meredek, és hosszú kaptató vezetett fel, amivel igencsak meg kellett küzdenem a hirtelen megnövekedett forgalomban. A híd is érdekes volt, mert a túlparti pillérig egyfolytá-ban emelkedett, és csak ott simult ki egy kicsit. Volt időm nézelődni, gyönyörködni jó 50-60 m magasságból a kilátásban.
A híd után újra kezdődött a libikóka, a part szeszélyes kanyargását, és hirtelen égbetörő szik-lafalait csak így tudták legyőzni az építők. A levegő és az erő megint a végét járta, kínlódva számoltam már nem is a kilométereket, már a méterekért küzdöttem. Két óra múlt mikor beér-tem a város határába, ahol rögtön egy kemping fogadott. Megálltam, részint megpihenni, részint az árakra voltam kíváncsi. Van 350 koronám, és a kártyámra jövő kedden érkezik a pénz. A kemping egy éjszakára sátorral 140 kr., durván 5500 ft volt, marad a vadkemping.
A bejárat mellett viszont van vízcsap, több nyelven kiírva hogy ivóvíz, így rögtön feltöltöttem a tartályaimat, (7l) és valószínű ide fogok járni míg itt leszek, pár száz méterre álltam csak meg tőle.
Rögtön utána nagy szupermarket, itt Rema 1000-nek hívják. Ebédidő már elmúlt, ideje volt szétnézni, ismerkedni az árakkal, és főleg, ráértem, hisz megérkeztem! 3600 nehéz km. van a hátam mögött, és igaz hogy ennél több, és nehezebb előttem, de az egyik fő célom, az egyik legfontosabb, fordulópontnak számító állomásomat elértem. Majdnem napra pontosan két hónap alatt, ami azt hiszem nem rossz teljesítmény!
Az idővel a tervezetthez képest jól állok. Otthon az fogalmazódott meg, hogy július végén in-nen el kell indulnom hazafelé, hogy a hideg, és a rossz idő beállta előtt, tehát október végéig még megtegyem a jó 5000 km-es utat. Ez már biztos meglesz. Aztán a térképet, és a Google Earthot, annak a fényképeit böngészve felmerült egy Lofoteni kirándulás, és ottani pihenés lehetősége is. Ez egy 740 km-es kitérő lenne, ennek megtétele után lennék itt, ahol most va-gyok, és indulhatnék haza. Most, ebben a pillanatban azt érzem, hogy nem bírom felvállalni!
Próbálgatom a határaimat, de nem akarom azt ész nélkül túllépni. Megnéztem a 740 km útvi-szonyait, nagyon durvák! Ha itt, most, csak 3-4 napot pihenek, ami nélkül valljuk be, jelen pillanatban egy lépést sem tudok semmilyen irányba tovább menni, akkor marad kb. 18 na-pom a távra, ami napi több mint 40 km. megállás, és pihenő nélkül hogy ide visszaérjek. Vi-szont itt az Oslóig tartó egy hónapos út előtt megint muszáj pihennem. Az út tele van hatalmas hegyekkel, alagutakkal, fjordokon való kompátkeléssel, tehát nem lesz nagyon haladós. Köz-ben valószínű szükségem lesz egy-egy pihenőnapra is, tehát ezeket átgondolva most azt mon-dom, hogy a lofoteni kis kitérő elmarad. Persze lehet, hogy egy-két nap után mást gondolok…
Szétnéztem az árak közt, hát elég kemények. Jelenleg az árfolyam, kb. 39 ft. körül van, ennyi a norvég korona középárfolyama, tehát a váltási illetéket beleszámolva, lehet a kiírt árakat 40-el szorozni, hogy viszonylag reális képet kapjunk. Na, most az első gyorsteszt szerinti árakból írok le egy párat, forintban. A kenyér átlagban 1600 körül van, 1kg legolcsóbb krumpli 800, a húsfélék 4000, felvágottak 3000-től felfelé, a kedvenc, 40dk. csokikrém 600, 1l tej 500, 1l jog-hurt 900, paradicsom 1400, egy babkonzerv 350, negyed kilo kávé 1300-tól felfelé.
Ez csak egy első gyorsteszt, ami azt mutatja, hogy észnél kell lennem. Ebédre vettem egy 35 dk-s töltött piskótatekercset 600 ért, és aki keres, az talál, sikerült találnom egy 50%-al leér-tékelt kötözött sonkát, aminek 3 nap múlva lejár a szavatossága (addig úgyis elfogy) 2000-ért. Van még svéd margarinom, vettem egy fej vöröshagymát, a vacsora is mennyei lesz!
Aztán lekanyarodtam a partra, a víztől 3 méterre, egy zöld, szépen nyírt sáv van, a térkép sze-rint ez egy sétány, és valóban itt, a közelben levő járdán sétálgatnak, futnak a helyiek, de iga-zából forgalom semmi. A szupermarket 500 m, a centrum 1 km. Még erőt vettem magamon a sátorverés után, és oda is besétáltam, kíváncsi voltam a wifi lehetőségeire, mivel itt a parton elég szegényes, és ami van, az mind védett. Hát a belvárosban ugyanaz, volt egy pont ahol megszámoltam, 64 wifi jött be jól, és sem volt, ami nem lett volna jelszóval levédve. Jó kilátá-sok!
A még nyitva tartó egyik üzletközpontban találtam egy Telenor üzletet, érdeklődtem a mobil-internet lehetőségeiről, de szerintük csak egy helyen, egy kikötő közeli üzletben foglakoznak vele. Oda is elmentem, de érdekes nyitva tartást találtam, 10-15-ig lehet őket csak zavarni. Na, majd holnap, amúgy is sok minden felmérendőm van még. Most itt a kis asztalnál, ami mellett sátorozok, kényelmesen megvacsoráztam, és bár közben beborult az ég, hideg még nincs, most 13 fok van, és este 10 óra. Még egy film, és alvás. Holnap folytatom.
60. éjszaka Narvikban, a fjord partján. 68°26'53.80" 17°26'30.62"

Július 8. péntek, az út 61. napja
Mint akit letaglóztak, úgy aludtam. Éjszaka egy párszor hallottam, hogy szórványosan elered az eső, de a sirályok kiabálásán kívül amúgy néma csend volt. És este, félálomban jöttem rá, hogy jó ideje mi is hiányzik. Nem feltűnően, csak mindig ott volt az a kis zavaró érzés, olyan, mint mikor az ember elfelejt valamit, ami nem fontos, de hiányérzete az van. Hát a megszokott víz melletti hangokat nem hallom már jó ideje. Ha visszagondolok, először a békák kuruttyo-lása, aztán az énekes madarak dala tűnt el az éjszaka hangjaiból. A tavak melletti éjszakák-ban csak a szél süvöltése volt az egyetlen hang.
Jól bereggeliztem, a kávém sajnos fogytán van, igaz a gáz is, amivel megfőzöm. Aztán sétára, tájékozódó körútra indultam. A kis öböl túloldalán még tegnap este felfedeztem egy szép zöld részt, messzebbre a házaktól, mint most vagyok, és innen a távolból egy móló, egy stég, és egy sátor látszott. Közvetlen a kemping alatt van, közelebb az áruházhoz. Először azt néztem meg, kiderült az a strand. Egész kellemes, déli fekvésű, egész nap oda süt a Nap (napelemek!)
van tűzrakó, kosárpalánk, hinta, (bár ezekre nincs igazán szükségem). Lehet, hogy gondolok egyet, és átköltözök oda. Csak pakolni ne kellene!
A boltban csoki krémet ebédre, kenyeret és hagymát vettem, illetve a magammal vitt tisztaság-csomaggal a tegnap felfedezett, hatalmas, de egyszemélyes WC-ben megejtettem a reggeli tisztálkodást jó forró vízben. A növögető szakállamat már a tegnapi érkezésemkor leborotvál-tam. A központ felé vettem az irányt, az információs központban térképet akartam szerezni, meg egy-két dolgot megkérdezni.
Felfedeztem útközben a város temetőjét, oda még egy nagy látogatást akarok valamelyik nap tenni. Volt ezzel kapcsolatban egy visszatérő álmom, és egy rögeszme szintű tudásom, ami számomra túl ezoterikus, ezért nem is részletezném. Mindenesetre ennek az érzésnek igen nagy szerepe volt a városnak, mint úti célnak történő kiválasztásában.
A vasútállomáson van az infóközpont, szereztem várostérképet, és próbáltam megtudni vala-mit a freewifi-ről, illetve arról hogy valahol töltenek-e gázpalackot Narvikban. Kaptam egy jelszavat, (érdekes:defdefdef1.) amivel a központban próbálkozzak. Próbálkoztam, a kapcsolat felépült, de olyan, mint mikor csak a router van bekapcsolva, de az internet elérés nincs rá-kötve. Aztán besétáltam a könyvtárba, próba szerencse. A jel valószínű innen jött, mert itt már maximális jelerősséget fogtam, de az eredmény ugyanaz. Két asztalnál van bekapcsolt gép, az egyiktől épp akkor álltak fel, gyorsan rácsaptam. Itt minden működött, gyorsan megnéztem az emiljeimet, hivatalos dolgaimat, küldtem 1-2 üzenetet, felnéztem a Skype-re, minden jó volt. Holnap valószínű innen próbálom feltölteni az elmaradt naplót, és a fényképeket.
Mert: innen az utam a tegnap ajánlott telefonos üzletbe vezetett, ahol elég gyászos eredmény-nyel végeztem. Az, amit én akartam, és ami Finnországban remekül működött, Norvégiában nincs. Hosszas csűrés-csavarás után jutottunk egy olyan lehetőséghez, hogy egy havi hozzáfé-rést tudtak volna adni a leglassúbb sebességgel, 5 MB napi limittel 500 Kr-ért. 19 ezer Ft! Hát ezt azért kihagyom. Főleg úgy, hogy első nekibuzdulásomban még rá is mondtam az áment, csak ugye (szerencsére) nem volt annyi koronám.
Átmentem a bankba hogy váltsak be, ahol legnagyobb megdöbbenésemre közölték, hogy sem-milyen külföldi bankjegyet nem váltanak egész Narvikban, csak ATM automatából lehet kész-pénzhez jutni. Tanácsként azt adták, hogy vásároljak az üzletközpontban levő, svéd tulajdonú Klas Ohlson üzletben valamit, és ott elfogadják a külföldi bankjegyet, és norvég koronában adnak vissza. Képzelem milyen árfolyamon! És mikor kérdeztem a bankban, hogy a közelben, vagy útban Osló felé hol váltanak esetleg, a válasz az volt, hogy sehol. És mikor rákérdeztem, hogy akkor csak a fővárosban?, akkor a hölgy már kissé idegesen erősítette meg, hogy értsem meg, sehol! Norvégiában nem váltanak be külföldi fizetőeszközt. Ezt most kis fenntartással fogadom, majd később kiderül. Mindenesetre most tartom jó ötletnek igazán, hogy Kirunában váltottam norvég pénzt. Most bajban lennék. És ez alatt volt időm átgondolni a netet is, és rájöttem, hogy jó az, ha van, de nem mindenáron. Túl nagy pénz az egy hónap lekorlátozott forgalmazásért. Majd improvizálok, megoldom másként.
A városközpont elég kihalt volt, az üzletek délután háromra zárva. A nagy szállodák zárva, renoválják őket. A boltok nyitva tartását bogarászva rájöttem, hogy kétféle nyitva tartás van, főidényben és egyébként. És beugrott a nagy felfedezés: (kézenfekvő, csak lassan járt az agyam) itt most abszolút idényen kívül vagyok. Azért nem működik sok minden, azért van zár-va szinte minden szálloda, és azért vannak a boltok napi 4-5 órát nyitva, mert itt a tél a fő-idény! Most, a mi nyarunk kellős közepén itt egy langyos uborkaszezon van. Furcsa ország, furcsa szokásokkal.
Közben keményen eleredt az eső, elindultam vissza. Ahogy a közvetlen pár száz méteres bel-várost elhagytam, még egy dolog szemet szúrt, az utcákon, a legbelső magot kivéve nincsen járda. A lakóövezetekben, ahol a lakóházak vannak, annyira csak kocsival közlekednek, hogy csak egy kis fűben kitaposott, esetleg apró zúzottkővel felszórt szabálytalan kis csapás van. Aszfaltozott járda sehol.
„Itthon” megebédeltem, majd a borongós időben elaludtam. Ötkor arra ébredtem, hogy őrült meleg van, tűz a nap, a sátorban 29 fok volt. Kinéztem, kint is égetett a nap. Hirtelen ötlettel fürdőnadrágra vetkőztem, és irány a fjord! A part sziklás, és rengeteg alga van, de azért óva-tosan begázoltam combközépig. Hát, mit mondjak: nem egy Égei-tenger! Nagyon hideg volt! Vittem magammal szappant, és azért alaposan lefürödtem. Mikor viszont kijöttem, a nap egy perc alatt megszárított. Kicsit olvastam, néztem a tájat a parton ülve, majd nekikezdtem nap-lót írni. És 10 perc múlva fekete lett az ég, majd a következő pillanatban már esett is, a hő-mérséklet pedig 12 fok. Mondom, hogy furcsa ország.
Most ¾ 11, még átrakom a feltöltendőket a külső winchesterre, hogy holnap fel tudjam tölteni őket, egy film, és alvás. A betört napelemmel ma hat órát működött a netbook, ment az inverter, töltődött a filmfelvevő akku. Csak nem annyira végzetes a sérülése. Holnap lesz két hónapja hogy elindultam.
61. éjszaka Narvikban, a fjord partján. 68°26'53.80" 17°26'30.62"